Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1898

9 került a nemzet, kik a magyar nyelvet ugyan nem, de a latint az akkoriban Európaszerte elterjedt ó-klasszikus kultusz folytán beállott szükség miatt igenis beszélték. De értenie kellett ezt már egyházi törvénynél fogva is, mivel t. i. ez a kath. egyház hivatalos nyelve, az ország első rendjének, a papságnak is. Ha tehát a nemesség azt akarta, hogy ne csak a papok tudjanak beszélni fejedelmükkel, hanem ők is, kénytelenek voltak latinul megtanulni. A renaissance a latin nyelv behozásával főleg a középiskolát teljesen ellatinosította és e ferde intézkedést a nemzeti nyelv és irodalom nagy kárára majd mindenütt, de talán a legnagyobb mértékben, főleg az idegen származású királyok alatt beállott szükség folytán, épen nálunk karolták fel. A visszahatás beálltával 1805. már hivatalos nyelvvé emelték ugyan a latin mellett a magyart is, de azért a latin még körülbelül a negyvenes évekig nagy teret foglalt el. Ugyanezekbe a deákos középiskolákba járt Kisfaludy Sándor is Győrött. Nem volt elég, hogy a többi tantárgy latinul volt irva, hogy a tanítás latin nyelven folyt; hanem hogy e ferde irányt betetőzzék, még arra is rászorították az ifjakat, hogy a nemzeti nyelvnek grammatikai és mondattani szabályait latinul, az „Epitome linguae Hungaricae"-féle nyelvtanból tanulják meg.*) E tanulmányi rendszernek középpontját az ó-klasszikusok olvasása tette, a kiknek műveit oly szorgalmasan tanulmányozták, hogy némelyek egész darabokat, mások legalább a szebb és a fontosabb helyeket könyv nélkül tudták. Rákényszerítette őket erre különben a közvélemény folytán beállott szükség is ; mert hiszen a közéletben is csak azt tartották igazán művelt embernek, a ki mentől többet tudott idézni a klasszikusokból. Szépen világítja meg ez állapotokat Kisfaludy Sándor egyik színdarabjában, melynek egyik hőse, a tősgyökeres magyarságából még ki nem forgatott és konservativ jellemű Domby Antal nagyon meghatóan elmélkedik e ferde helyzetről. Többek közt azt mondja a francziául és németül beszélni szeretőkről: „Beszéljenek ők is deákul, ha magyarul nem is. Minden valamire való ember csak járt iskolába és tudhat deákul." 2) — Mivel a latin nyelv nem egyedül az iskolák falaira szorítkozott, hanem a megyei életbe, a törvényhozás és igazságszolgáltatás termeibe is behatolt, azért nemcsak a deákság, hanem mint előbb is említők, a nyilvános életben szereplők általában tudtak latinul s következésképen értették a klaszszikusokat is. A középiskolákból kikerült ifjakat latinokká képzett magyaroknak lehet tekinteni, hiszen úgyszólván összes tudományuk az ó-klasszikusok ismeretén alapult. Ilyen deákos míveltségű magyar volt a mi költőnk, Kisfaludy Sándor is. L. Rényi R. Petrarca és Kisfaludy S., Budap. Aigner L. 1880. 68. és 69. 1. 2) A többit 1. a fönt eml. 1848. összkiadásban. A Dárday-Ház, 971. 1.