Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1896
04 Ezt a szép eszmét 1863-ban valósította meg a kaszinó és pedig úgy, hogy a hiányzó összeget — az öt aranyból — saját pénztárából pótolta. A tanári kar pályatételt tűzött ki. A bírálatot a tanári kar és a kaszinó választmánya által kiküldött több tagból álló bizottság végezte. Mindjárt itt felemlítem, a mi később a kérdés ujabb rendezésénél igen sok bajt és súrlódást okozott, hogy a bírálat az első évben ugyan csaknem kizárólag tanárokból, a kik kaszinótagok is voltak, állott ; de azután majdnem mindig úgy alakult, hogy a főgymn. igazgató elnöklete alatt két vagy több kaszinó tag bírált. *) A szép alapítvány a 300 frtot felülmulta ; így a kaszinónak pótolni kellett a többletet. 1869-ig évről-évre nyoma van a pályázatnak; de ezzel az évvel megszűnik nemcsak a pályázat, hanem nyoma veszett — a pénznek is. A tanári kar felkereste tételeivel a kaszinót; de ott nem reagáltak. 1875-ben az elnök azt jelentette 2) a választmánynak, hogy az alap nincs meg. Becsületére válik ama lelkes fiatal generationak, a melynek — körében valóságos esemény volt a Széchenyi pályázat kihirdetése, elnyerése pedig fénykörrel vette körül a nyertest : hogy nem hagyta annyiban a dolgot. 1879-ben az egyik kíváncsi 3) a nagy közönség elé vitte az ügyet, midőn a helyilap hasábjain kérdezősködött az alapítvány hollétéről. Az alapítvány végre meg is került, — valaki lefizette. 1883-ban a kaszinó egy három tagból álló bizottsága javaslatot is terjesztett a választmány elé, mely a vagyon kezelését és az alapítvány adományozását, valamint a bírálatot szabályozta. 4) Ez a szabályzat volt oka a hosszas és nem érdektelen vitatkozásnak a kaszinó választmánya és főgymnasiumi tanári kar közt, mely azután meglehetősen kiélesedett. A javaslat az alapítvány élvezetét megosztotta a gymnasium és real iskola tanulói közt még pedig azon czimen, hogy a kaszinó az alapítványt kiegészítette. A főgymn. igazgatója ez ellen óvást tett, mert úgy az alapítók intentiója, valamint az usus nem lévén formális alapító-levél — a gymnasium mellett szólt, s a ki valamely alapítványt kiegészít, korántsem illetékes az alapítvány meghatározott czélját ezen czimen megváltoztatni. A tanári kar 0) később ebbe a változtatásba belement, de azon kikötéssel, hogy a sorrend, a melyben a két intézet részesül, felvétessék az alapító-levélbe vagy szabályzatba. A javaslatnak a bírálatra vonatkozó részén feneklett meg az ügy. Öt tagból kontemplálta a kaszinó a bíráló bizottságot, benne két tanárral. A tanári kar — nagy időkről lévén szó — igen veszedelmesnek találta ezt a pontot. Veszélyeztetve látta első sorban a kritika igazságosságát. A kaszinó tagjai több!) Jegyzőkönyvek. Gymn. lt. 2) Kaszinó választmány ülésének jegyzk. 1875. jún. 4 3) Esztergom és Vidéke 1879. júl. 31. sz. 4) 1883. márcz. 3. választm. ülés jegyzk. 5) Főgymn ig átirata 1883. ápril. 20. 6) 1883. nov. 5. főgymn. ig. átirata.