Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1888

5 I. Az ég és az égi testek A föld különböző népei a fölöttünk elterülő fényes, csillagos eget rendesen az istenek lakának tekintik, sőt az árja népek magát az eget ismerték el fő-istennek (Djaus-Zeus.) A homerosi kor fő-istenének neve, Zeus, mutatja, hogy a messze hajdankorban, midőn még a görög nép nem vált el teljesen az ős árja törzstől, a görögök is az eget tisztelték fő-istenüknek. Annál feltűnőbb, hogy a homerosi eposokban ez a régi fölfogás majdnem egészen elmosódik és ugy Zeusnak, mint a többi isteneknek lakása nem az ég, hanem az Olympos csúcsa. Azok előtt, a kik a homerosi eposokat csak egy kissé is ismerik, állitásunk nem szorul bizonyításra. (I, 221, 425, 533, VIII, 375 stb.) Ha mégis fordulnak elő az eposokban olyan kifejezések, a melyek szerint Zeus és az istenek az égben lakóknak mondatnak (XIX, 35t, 355 stb,) vagy Zeus birodalmaul az ég jelöltetik meg (XV. 192) : ezek a kifejezések csak látszólag allanak ellentétben állításunkkal és semmi egyebet nem jelentenek, min.hogy az Olympos csúcsa, a hol az istenek laknak, az aetheren át felnyúlik az égbe és az égi tünemények Zeus hatalmában állanak. A homerosi kor emberének az égről (pvoaróg,) illetőleg az égboltozatról, nem volt mas képzete, mint a mit a külső szemlélet utján magának szerezhetett. Az egyszerűen szemlélő ember előtt ugyanis az égboltozat, mint a magyar elnevezés is mutatja, nem más, mint egy a föld felett elterülő boltozat, egy kivájt gömb, a melynek szélei részint a földdel érintkeznek, részint a magas hegyek csúcsain pihennek. Ily kivájt gömbnek képzelték a hom. kor emberei is az égboltozatot, csakhogy náluk a hegy, melyen az égbolt nyugszik, személyesítve, Atlas képében jelenik meg, a ki az égboltozatot erős vállain tartja (1, 52.) Ezen a széles terjedelmű (evnvg) boltozaton ragyognak a csillagok, a honnan az égnek egyik allandó jelzője : a csillagos (uareoóeig) — is származott. Az égboltozatnak állandóságát, tartósságát az érczhez és a vashoz hasonlítják (xáXxsog, noXvxcilyoç, oiőnQfoz) ; ha ugyan nem kell ezeket a jelzőket eredeti értelmökben venni és igazat adni azoknak, a kik azt hiszik, hogy az epos irók az égboltozatot valóban érczböl valónak gondolták ! Hogy mily távolságban terül el az ég a föld felett, azt az eposok csak indirecte jelzik. így pl. Hephaistos azt mondja, hogy midőn egyszer Zeus öt az égből ledobta, egész napon át tartott esése és csak napnyugtakor érte el a földet Lemnos szigetén (I, 592). Egy másik hely szerint az ég épen oly távolságban terül el a föld fölött, mint a mennyire van a Tartaros a Hades alatt (VIII. 16). Ezen utóbbi szavak helyes értelmére majd később visszatérünk. Az égnek és egyúttal jelenségeinek ura Zeus. Ennek jutott az osztályrészül amaz osztozáskor, midőn Kronos fiai a világ uralmát magok között felosztották (XV, 192). Az égboltozatról •ragyognak alá s rajta végzik pályafutásukat a nap, a hold és a csillagok. Igazán kedves naivság nyilatkozik azon fölfogásban,