Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1886

Sötétség borult nemzetünkre ; Erőszak vette el hazánk jogát Nemzetiségünk legféltettebb kincsét — Zengő nyelvünket elkobozta A durva önkény zord hatalma. Már-már azt hittük, elvész a magyar ! De a magyar Szionról hangot hallánk : „Mit féltek kicsinyhitűek ?" És az Egyháznak szószékeiről Magyarul zendültek a szent igék, Melyek egy szebb jövőnek hajnalát Ébreszték szivünk sejtelmébe föl ; Es e hajnal valóban ránk virradt ! Első sugár fényét hirdeté Az uj „Magyar Szion"-nak szent keresztje. Midőn egyhazunk fejedelme Az Urnák szentelé fel templomát ... A Confessorok bátorsága zengett A biboros főpapnak ajkain, S mint Simeon, az Urnák templomában, O is mondhatta Istenének : „Szolgadat Uram elbocsathatod ! Szemeim látták az Üdvözítőt !" Mindnyájan! Áldott legyen szent porai felett Az örök emlék, mely Öt élteti ! Nyolczadik apród: Meghallgatám társak beszédteket : És most, míg szívem porba hull, Lelkem magasra fölemelkedik — A magasztaló hála szárnyain ! Valóban Ők nagyok mindannyian. Kiknek éltöket isteni malaszt Vezette ; minden tetteikben A földi és lelki Üdv iránt — Nyilatkozó erőt csudálom én ! .... Mindnyájan: Üdv, Üdv nekik ! Egyházunk nagyjai — Nagyjai voltak — országunknak is ! ... Első apród: Halljátok-e a tornyok érczszavát, Mely visszazengi a dicséretet — Az emberszivek dobbanásiból ?