Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1886

Egy élő testet ölthetne magára. Nézzétek, O az : nagy Széchenyi György I Az Istenségnek végtelen kegyelme Tovább éltette Ot — mint századát ; Nagy életkora mégis szük határ A jótettekhez, miket végbevitt. A haza földje drága oltár Néki, És minden percze szazados korának — E szent oltáron tiszta aldozat. Visszaforrasztni vágyott honfi szive Az országtestnek elszakított részét : Kimenteni Szepesnek városit Zsigmond királynak nehéz zálogábol. Melynek nyomasztó súlya bántja Öt: Az adáz harczok romjai felett Erősségeket épit nemzetenek, — S midőn Budán a kereszt felragyog: Nem hintheti szét áldásos sugárit A nap dúsabban, mint O szive fényét ! Az irgalmasság minden testi lelki Cselekményeit gyakorolja O ! . . . Áldjatok velem örök, nagy emlékét — Ama nagy névben, melyre fényt árasztott, S melyre örökre, büszke a magyar ! . . Tizenkettedik apród: Magasra nézlek magyarok Szionja ! Idő, történet s nagy, dicső erények Növeltek nagygyá égi kegyelemben : És büszkeséggel tölti lelkemet. Hogy Róma is, az örökfényü Ruma, A vilag-egyhaz édes anyja — Ugy ápolt téged mindig kebelében, Mint oly fiát, kiben jókedve telt! Fénylik trónodon az ész koronája : Jámborság, hűség, irgalom, kegyesség — Fakad szikládnak forrásaiból ; S ha földi bibor közelitett hozzád: Koronaját az önként letevé, Mert a tiedet magasbra becsülte. Keresztély Ágost fejedelmi herczeg, Lovag és hős volt, aki koronáját Cserkoszoruval harczokban övedzte, S ugy tette oda trónod zsámolyához,