Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1884

6 nis-nek épen nem volt mondható, a jellemzés, melyet Tacitus Ann. II. 43. róla ad, semmikép sem illik azon ifjúra, kit Horatius helyes gondolkodásmódjáért és szép lelkületéért dicsér. Egy másik Piso, a kit Orelli védelmez, volna a 753-ik

1) évbeli konszul ; öt azonban vagy a 739-beli konszullal egynek tartják, vagy pedig az említett Cn. Piso unokájának hiszik. Habár e föltevések valószínűség nélkül nem szűkölködnek, mindazáltal nincs elégséges ok, hogy Porphyrio scholiasztának ezen általánosan elfogadott állításától eltérjünk: „Hunclibrum, qui inserbitur de arte poetica, ad Lucium Pisonem, qui postea praefectus urbis fuit et eius filios sripsit. Nam et ipse Piso poéta fuit et studiorum liberalium antistes." Annyival is inkább elfogadhatjuk ez adatot, mert mind a levél keltének ideje leginkább az ö és fiainak viszonyával és korával egyeztethető össze, mind pedig a 292-ik sorban alkalmazott megszólítás: „vos o Pompilius sanguis" egyedül rájuk illik. Ugyanis azon adatok szerint, a melyeket a római Íróknál találunk, L. Calpurnius Piso régi római nemzetségből származott, a mely családfáját egész Numa Pompiliusig vezette vissza ; atyja C. Julius Caesarnak apósa volt s állítólag ellene intézte Cicero „In Pisonem" czimű szónoklatát. Az itt szóban forgó Piso, a kit megkülönböztetésül egyéb hasonnevüektöl pontifexnek szoktak nevezni, 705-ben született; M. Drusus Liboval együtt 739-ben volt konszul, azután pedig Pomphyliában praetor lett. Ezen időben a birodalomnak több részén kitört a lázadás ; a Pannoniában és Germaniában keletkezett nyugtalanságok lecsendesitésére Tiberius küldetett; Piso pedig a thrákok közt Vologesestől — Bakchos egyik fanatikus papjától — támasztott zavargásokat fékezte meg szerencsésen. Egy izben ugyan vereséget is szenvedett ; azonban^uj erővel törvén rájok az ismét fellázadt törzseket véglegesen leigázta. Vellejus Paterculus Históriáé Romanae II. 89. a következőket mondja: „Atrox in Thracia bellum ortum L. Pisonis, quem hodieque diligentissimum atque eundem lenissimum urbanae securitatis custodem habemus, virtus compressit." E szavakból kitűnik, hogy a város praefectusa is volt és pedig 765-ben. A módot, mellyel ezen hivatalát elnyerte, Plinius (N. H. XIV. 125. 42.) és Suetonius (Tib. élete 42.) ugy adják elő, hogy Tiberius Pomponius Flaccusszal és Pisoval két nap és két éjjel folyton mulatott, a minek jutalmául amazt Syria helytartójává, ezt pedig Roma városa praefectusává tette és „iucundissimum et omnium horarum amicum" nevezte. Seneca (83, 12.) a ki a római császárok környezetében élő nagy férfiakról gyakran igen keményen itél, hires ivónak tartja öt, a kire nézve a hajnal délben volt; mindazáltal — teszi hozzá — kitűnő tisztviselőnek ismerték. Egyébként ez a borpróba korántsem válik Piso szégyenére, mert nem hihető, hogy Tiberius, a ki egyúttal censor perpetuus volt, s mint ilyen a hova-tovább sülyedni kezdő erkölcsösség javításán fáradozék, különösen uralkodása első éveiben csak Az időszámításban Roma alapítását vesszük mindenütt kiinduló pontul.