Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1884
12 Nem lehet azt sem kimutatni, hogy az egész költemény alapeszméje abban foglaltatnék, hogy az lesz a jó költő, kiről el lehet mondani : didicit prius extimuitque magistrum ; mintha ez volna az alapgondolat, mely az egész költeményen végig kiséri az olvasót. 1) Kétségtelen ugyan, hogy a költő e tétel kifejtésére nagy gondot fordított költeményének abban a részében, a melyben magáról a költőről — annak tanulmányairól, kiképzése- s tökéletesedéséről szól; azonban ez nem jogosíthat fel bennünket arra, hogy épen ezt a specialis célt tegyük az egész költemény céljává. Hasonlót mondhatunk azoknak elméletéről, kik a 306. s köv. v. kifejezett állításban-; keresik a mü középpontját. Hogy az A. P.-ban ne keressünk rendszert, csak azt kell tekintetbe vennünk, mik a horatiusi episztolák? Ismeretes dolog, hogy szerkezetre nézve alig különböznek Horatius levelei az ö szatiráitól. O maga mindkettőt közös néven (sermones Ep. 2, 1, 250) emliti. Már pedig a szatira szerkezetében eredeti tulajdonságához hiven mindvégig megmaradt az a laza. pongyolaság, melynél fogva játszi könnyűséggel a legkülönfélébb dolgokat foglalja magában. Horatius ugyan az ö episztoláiban sokszor magasztos tárgyakról ir, a legfontosabb erkölcsi themákat, vagy művészeti kérdéseket fejtegeti, és látszólag kimerítően foglalkozik azokkal ; de azért ép oly helytelenül tartanok ezen episztolát a költészet rendszeres kézikönyvének, mint a Maecenáshoz írottat ethikának, vagy az Augustushoz szólót irodalomtörténetnek. O tárgyát költői szabadsággal kezeli s midőn oly fontos tárgyról szól is, mint itt, az, hogy episztolát ír, felmenti őt a szigorú rend megtartásától. Ezzel azonban nem mondjuk, hogy az A. P.-ában semmi összefüggés nincs; sót épen ennek következtében van meg benne az előadás természetessége, azaz egyszerű "Kecs, mely a költőiség zománcát adja meg a stílusnak. így szoktunk írni, midőn valamit nem tudományos alakban akarunk előadni, hanem hogy a hallgatónak, vagy olvasónak szivére ugy, mint értelmére hassunk, hogy azt az általunk célzott meggyőződésre birjuk ; s épen ezért minden kínálkozó bizonyítékot azonnal megragadunk s ott mondjuk el, a hol 'legjobban lehet vele hatni, nem pedig a hová a rendszer szigorúságánál fogva helyezni kellene. Horatius is, a mint valami tárgyról szol, ha itt nyilik alkalom az általa szándékolt cél elérésére, azonnal felhasználja azt; s igy ha hiányzik is a szysztema, de megvan a költeményben a logikai rend és összefüggés. Az egyik gondolatból természetesen folyik a másik, ez meg egy harmadikat kelt fel mintegy észrevétlenül. A költő tárgyalásának folyamát közbeközbe megszakítja ugyan, de a főcélt szem elől soha sem téveszti ; azért a gyakori kitérések nem lesznek az előadás világosságának és érthetőségének rovására. Ha nem is találunk tehát az A. P.-ban szerves organiszmust, de Spengel : Philologus XVIII. 1. 107. 1. V. ö. Krüger Bevezetése 317. 1. 2) A. P. 306. ss. Docebo Unde parentur opes, quid alat formetque poetam ; Quid deceat quid non ; quo virtus, quo ferat error.
