Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1883

f) Napi események. 1883. évi augusztus hó 30., 31. és szept. 1. napjain történt a tanuló ifjúság beiratása; ugyanezen napokon tartattak a felvételi, javító és pótló vizsgálatok. Az iskolai év szept. 2-án a sz. Lélek segítségül hivása mellett nyit­tatott meg. Okt. 4-én Felséges Urunk Királyunk, nov. 19-én pedig Felséges Királyasszonyunk nevenapján — az ifjúság a tanári karral együtt jelen volt az ünnepélyes isteni tiszteleten. Intézetünk napi eseményei között nevezetes helyet foglal el okt. 27­és 28-ka. Ekkor ülte Esztergom város a török járom alól való kétszázados felszabadulásának évfordulóját, melynek megünnepléséhez a főgymnasium is nevezetesen hozzájárult; amennyiben az esztergomi „Dal- és zeneked­velők egyesülete" s a „Zenekör" szives közreműködésével 1883. okt. 27-én ünnepélyt tartott, 28-án pedig az Esztergom múltjára vonatkozó tárgyakból érdekes és sűrűen látogatott kiállítást rendezett. E nap es­téjén az ifjúsági dalegyesület közreműködésével a 27-ki ünnepély rész­ben ismételtetett. A lefolyt ünnepély programmja: 1. Induló, Mendel­sohntól. Előadja a zenekar. 2. Csata előtti ima, Billetertől. Előadja a férfikar. 3. Néhány lap Esztergom zivataros századaiból. Felolvassa a főgymn. igazgató. 4. Szentelt hantok, Mosonyitól. Előadja a férfikar. 5. Nyitány, a Nabuchodonozor cz. dalműből. Előadja a zenekar. 6. Al­kalmi költemény, Zsolnay Imrétől. Szavalja Jankovits Tihamér, VIII. o. tanuló. 7. Riadó. Előadja a férfikar. 8. Czigány-románcz, Fuchstól. Elő­adja a zenekar. 9. Néhány kép Esztergom múltjából (sötét teremben), bemutatja az igazgató és Horváth Mátyás tanár, a) Az 1594. és 1595-ki ostromokban szereplő kiválóbb vezérek, b) Esztergom és Párkány (Kakath) 1594. és 1595-ben. c) Esztergom a XVII. sz. első felében, d) A sz. szövet­ség s az 1683. évi ostrom kiválóbb alakjai, d) A párkányi csata; Esztergom várának és ostromának alaprajza 1683-ból; a vár ostroma 1685-ben. A régészeti kiállítást Hollósi R. tanár elnöklete alatt működő t. bizottság rendezte. Okt. 28-án a tanári kar az ifjúsággal együtt a városi körmenethez csatlakozva — felvonult a basilikába, s jelen volt a Bibornok ő Eminen­tiája által tartott hálaadó isteni tiszteleten. April 29-én a tanári kar az ifjúsággal együtt testületileg vett részt mélt. Szabó József püspök s érseki helynök, továbbá Koller Károly V. oszt. főgymn. tanuló temetésén. Május 2. és 3-án dr. Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapát ő nagy­méltósága kegyeskedett megvizsgálni az intézetet, Jun. 8-át, mint ő Felsége, apostoli Királyunk megkoronáztatásának évforduló napját intézetünk iskolai ünnepélylyel ülte meg, mely alka-

Next

/
Oldalképek
Tartalom