Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1877

II dönthetetlenül lőn kimutatva

; hogy arról szólni csaknem feleslegesnek tartanánk, ha ilyen hangok gyakran az értelmiség köreiből is az ifjuságfüle hallatára nem emelkednének. Nem csoda, ha az ily egyéni nézetek felszinre kerülése az ó clas sicus nyelvek iránt a tanuló ifjúságban is előitéletet támaszt. A ki behunyja szemét, az nem lát. Szeretünk egyebekben a kül földre hivatkozni; hivatkozzunk a latin és görög nyelveket illetőleg is. Német,-Francia- és Angolország el vannak árasztva a classica philologiára vonatkozó irodalmi termékekkel. A classicus hajdankor szellemével megismerkedni oly divattá vált, hogy a kik az eredetiben nem értik, legalább forditásban élvezik a classikusokat, nemcsak férfiak, hanem nők is. A classicusokban való jártasság egyike a főkövetelményeknek arra nézve, hogy valaki az értelmiség sorába számíttassék. Sokan „az iskolai por lerázása" után is — mint nálunk mondani szokás — gyönyörködés és szellemképzés céljából, rendes hivataluk mellett, folytatják és tökéletesítik classicus tanulmányaikat. A közvélemény nemcsak hogy nincs a classicus nyelvek ellen hangolva, hanem a kormány és családok buzdítással, jutalmazással fokozzák az ifjúság szorgalmát. Stuart Mill, a mély gondolkodású állambölcsész, az ókori classicusokat az újkor legjobb iróira nézve is oly tanulságos példányoknak állítja, melyekre mai iróink reménytelen csodálkozással tekintenek fel; „mérhetetlen becsű világosság az — úgymond — a magasból, mely a mai embereket törekvéseikben vezérli." Thiers, a francia köztársaságnak volt elnöke, a classicus tantárgyak megnyirbálását egynek tartja az erkölcsi sülyedés siettetésével. Jean Paul az erkölcsi haladásra nézve kiváló fontosságának tartja az óremek irodalmat, midőn mondja, hogy „a mostani emberiség feneketlen örvénybe sülyedne, ha az ifjúság a régi nagy idők és nagy emberek csendes templomán át nem vándorolna a későbbi élet piacára." Joggal állíthatjuk tehát, hogy Európa legműveltebb nemzetei szívvel lélekkel foglalkoznak a classicus irány müvelésével. És méltán, mert: 1) A nyelvek tanulmányozása már önmag-ában kiválóan képző elem. Mert mi egyéb a nyelv, mint az emberi léleknek kifelé nyilvánuló ténykedése, mint hallható gondolkodás? A nyelvnek minden szabálya a szellemi életnek visszatükrözése; és a szabály hajltíhatatlansága már korán a meghatározott korlátok létezéséről való tudatot kelti fel, és azért élesítőleg hat nemcsak a gondolkodásra, hanem bizonyos tekintetben erkölcsileg is. Elég sokszor félreismerik ezen oldalát a nyelvtudománynak, és épen azért legkevesebbre méltatják, főleg azon nyelvekét, melyek e tekintetben leginkább hatnak, t. i. az ó classicus nyelvekét. 2) A nyelvtudomány második szempontja: megtanulni beszélni vagy legalább érteni valamely nyelvet. E célt mindenki méltatja és természetesnek találja, de csak az élő nyelvekre nézve. Ha az ujabb nyelvek hi-