Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1874

38 Okt. 1-én a Szt. Lélek segítségül hívása mellett ünnepélyes szt. mi­sével nyittatott meg a tanév. Okt. 4-én Felséges Urunk királyunk —, nov. 19-én pedig Felséges Asszonyunk legmagasabb névünnepén az ifjúság a tanári karral együtt jelen volt az ünnepélyes isteni tiszteleten. Az iskolai törvények az év folytán kétszer u. m. okt. 11-én és marc. 7-én olvastattak fel az ifjúság előtt. A katli. vallású tanuló ifjúság — a hidegebb téli hónapokat kivéve — naponkint szt. misét—, vasárnaponkint pedig egész éven át a szt. misén kiviil egyházi beszédet is hallgatott; az év folytában négyszer já­rult a szt. gyónás- és áldozáshoz ; húsvét előtt lelki gyakorlatokat tartott; testületileg részt vett az egyházi körmenetekben ; a tanelőadásokat imával kezdette meg és fejezte be. A nem kath. tanulók vallásukban illetékes tanítóiktól nyertek okta­tást, s a tett előmenetelről — valamint arról is, vájjon szorgalmasan részt vettek-e az oktatásban és isteni tiszteletűkben, — időszakonkint tartoztak az igazgatónak hiteles bizonyítványt bemutatni. Nov. 5-én a budapesti tankerület kir. főigazgatója Dr. Lutter Nán­dor ő nsga szerencséltette az intézetet látogatásával. 1875. jan. 27-én ünnepélyes szt. misével ülte meg a tanári kar és tanuló ifjúság Dr. Kruesz Krizosztom ő msgának a pannonhalmi szt. Benedek-rend főapátjának névnapját. Jul. 4-én a tanuló ifjúság a tanári karral együtt részt vett Isten­ben elhunyt V. Ferdinand Magyarország néhai apostoli koronás királyá­nak lelki üdvéért a főszékesegyházban tartott gyász isteni tiszteletben. Julius hó elején tartattak a nyilvános vizsgálatok a hittanból osz­tályonkint nsgos Panvácz Mihály prépost-kanonok ur mint érseki biztos jelenlétében. Az érettségi vizsgálatok írásbeli íésze jun. 24, 25, 26 napjain folyt le; a szóbeli rész pedig nsgos Dr. Lutter Nándor főigazgató ur vezetése alatt jul. 17. és 18 napjain tartatott. A kir. város tek. polgármestere a nemes város által segélyezett uszoda szabad használatára szóló 5 jegyet a fcgymnasium szegény sorsú, jóviseletü és szorgalmas tanulói közt osztatott ki. Mellinger Rezső kereskedő ur pedig több jutaimi ajándékot bocsátott az igazgatóság rendelkezésére kiosztás végett. Ezen s az intézet érdekében tett egyéb jótétemények- és adományokért fogadják a nemes szivü adományozók az intézet hálás kö­szönetét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom