Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1858

4 mondjuk; azon kell pedig a beszélőnek vagy írónak fökép lennie, hogy mások öt necsak talán, de bizonyosan s minden tétova nélkül megértsék, azért leginkább tiszta, öntudatos, világos szavakba szükség gondolatait öntenie, — a nyelv ezen szükségének megfelel a világosság s határozottság, mit tán érthetékenységnek is nevezhetnénk; „minthogy pedig az emberi szellem, — mint a fönn említett helyen tudós Fogarasi mondja — kivált a műveltebb, valamint minden tetteiben, úgy a beszédben is a kellemes vagy szép után törekszik; ezt tünteti ki mindennapi cselekvéseiben is, p. o. ha ruházkodik, ha kertészkedik, ha gazdálkodik, ha lakot épít, annyival inkább, ha művészi dolgokkal foglalkozik": tehát a beszédben is a szépet és kellemest szivesebben hallja, annyival is inkább, mivel másokat a mi gondolataink, s érzelmeink közlése által saját hajlamunk s akaratunk követésére szándékozunk birni, hogy azt gondolják s azt akarják ök is, a mit mi — vagy is: rájok hatni kívánunk, a mi kellemes modorban előbb remélhető — s ellehet mondani, hogy a legnagyobb résznél máskép nem is remélhető; e végre tehát megkívántatik, hogy őket beszédünkkel kedvesen érdekeljük; a nyelvezen újra szükséges tulajdonát ékesség, szépség által lehet elérni. Ugyan ezeket már Quintilianusnál följegyezve találjuk midőn (első könyve V-ik fej.) mondja: „Minden beszédnek három tulajdonsággal kell birnia, t. i. hogy hibátlan, világos, és ékes legyen." Midőn pedig a Vll-ik fejezetben azt mondja: „A nyelvészetben csak az árthat, a mi fölösleges," világosan kifejezi a nyelvnek ama tulajdonságát, melyet a határozottság már magában foglal, t. i. a kellő rövidséget, mit a tudós világ mai nap takarékosságnak nevez. Minthogy végre a rendetlen, tisztátalan, s roszhangzatú beszéd ékesnek épen nem mondható, világos, hogy a szépség a szabályos rendet s tisztaságot a jó hangzattal együtt nem nélkülözheti. Már az eddig mondottak szerint következő tulajdonságokat igénylünk a tökély es nyelv vagyis beszédben: I-ör bőséget vagyis gazdagságot. Il-or világosságot vagyis határozottságot. III-or kellő rövidséget. IV-er tisztaságot. V-ör szabályosságot. Vl-or jóhangzatot. A nyelvnek eme tulajdonságait édes honi nyelvünkre, a magyarra, alkalmazni célja jelen rövid értekezésnek, hogy abból aztán kitűnjék a következtetés: hogy a magyar nyelv a beszéd céljának egészen megfelelő tökélyes gyönyörű nyelv. Lássuk tehát e tulajdonságokat egyenkint. Ha a nyelven mindenféle tárgyat, képzetet, és érzeményt, mindennemű viszonyban megnevezhetünk; s úgy, a mint kivánjuk, és akarjuk