Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1858

19 zeti nyelvét, — ezen évezredek óta viruló szép ázsiai csemetét — minden, beléje épen nem illő, idegen szavak, és szólamatok korcs íajzatától megszabadítani; s legszebb eredetiségében megőrizve, öntermékeivel gazdagítani törekedik? Az úgy is tudni való, hogy e dologban előttünk a józan ítéletnek kell vezérkednie, okos mérsékletnek és türelemnek korlátokat szabnia. Érdekes erre nézve, mit az 1825-iki Tud. Gyűjt. X-ik kötetében „a magyar nyelv tisztogatását tárgyazó intézet és vélekedés" cimü értekezés írója mond: „Tudósaink Grammatikáji a két magyar Hazában sokkal számosabbak és tömöttebbek, hogysem most még ujat irni lehetne; mindazonáltal mindegyikben levén valami különös, melyben az író a nyelvtermészetéből folyó közönségesebb szokástól eltántorodott, vagy egészen el is állott: azért is szükségesnek lenni véltem , némely közönségesebb és szembe tünöbb Pontokat, megállapitás végett országunk több részeiben járt, vagy különböző helyeken lakó tudós Hazánk fijai eleibek terjeszteni, oly célbeli kéréssel, hogy többek is a nyelvbeli szokás és Regulák szerint több Princípiumokat formálván és okokkal megállapítván ; továbbat azok szerint kiki a Mondolat a Szellem és más e féle nem Magyaros könyvek olvasása közben az a. b. c. rendi szerint jegyezze föl a rosz szókat, szerzőjök vagy használójokkal együtt, és tegye utánna az okát, miért nem tartja azokat jóknak; s mivel az 1817-iki Tud. Gyűjt. XH. köt. 18-ik lapja szerint, nem elég a helytelent piszkálni, hanem szükség a helyeset is kimutatni: azért egyszersmind jegyezze föl kiki azt is, mi vagyon használatban, vagy mi lenne jó helyettek. „Most hát — igy folytatja tovább — a Tud. Gyűjt. 1823. X. k. 73. lapi egyetértés szerént, a mik jók és közönséges szokásban vágynák, azokat én részemről jóknak hagyni kívánom sőt más hazafiakat is arra kérek és serkentek, hogy a mostani Magyarnyelvben kiki a mit rosznak talál, csak azt, de nem haszontalan és semmit nem építő gúnyolással, hanem az 1817. eszt. VI. kr. 97. lapi Értekezés szerint pontos fontolással vizsgálni, és a közönséggel bővebb megitélhetési célból, valamely tetsző vagy található uton közleni méltóztasson, hogy e képen idővel a gyomok nyelvünkből kiszedettetvén, azok valamely tűzokádó hegyre kárhoztathassanak, vagy pedig a költség eltávoztathatása végett „hodj egyetemessen edgy rideg Angoly böröndőbe azokat ganz elegant bépackololondván, mindnyalylyakokot köz Tanatya, tugygya és Itélménnye mentibe, az Egyetemnek egy latán nyelvet is beszélő kiküldöcsége által, mint Országunk legbíínösebbei valamely virtúós muzsika művész jádzása alatt köz akkal, hogy soha vissza ne gyühessenek, és senkit felylyül ne élhessenek, a bün kemencébe taszítódjanak". Lásd bővebben a Tud. Gyűjt. 1825-iki X-ik kötetét. „Ha tehát kevés úgyis a Magyar Magyarországban, azon legyünk, 2*