Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1857

Az állatok földirati elterjedése. Au* vet a gondos természetbúvár egy futó pillanatot valamely vidék hegyei- halmai- s rónáira, az ott tenyésző változatos állatcsoportok ki nem kerülhetik éber figyelmét: melyek alakulását nem vakeset létesíti, hanem természetadta ösztön, hajlam, életszükségletek, mez, táplálék, lakhely, légmérsék, mozgásmüszerek s a t. eszközlik. Ezen körülményeknek hódolnak egyetemesen, vagy részben a különféle fajok; midőn némelyek nagyobb téreken magánosan kóborolva élnek; mig mások tanyájuktól eltávozni sem hajlandók. Némelyek a légbe magasan szárnyalva urkodnak a táj fölött; mig mások sziklákhoz lapulva, vagy lombok közt lappangva rejtőznek. Némelyek kisebb nagyobb rendezett társaságba csoportosulnak; mig másoknál a társas hajlam inkább csak a megszokás kifolyásának fölrovandó. Vannak állatok, melyek egész téreket elözönlenek; ellenben vannak, melyeknek egyes példányaira is csak gyéren, s csak bizonyos helyen akadhatunk. E sajátságok valamely vidék- táj- vagy helyre jellemző bélyeget nyomnak, mely az állatfajok kisebb vagy nagyobb téreni elterjedésében, sokaságában s változatosságában szembeszökőleg nyilatkozik, s azoknak bizonyos határok közé szorított földirati elterjedését alapítja meg; innét támad a különfaju állatok csoportszerkezetében olyas szabályszerűség valamely tájra nézve, melyet nagyobb térekre, sőt világrészekre is lehet alkalmaznunk, mi által a külön állattani tájak keletkeznek. A mely állatokat valamely látkörben fölötlö számsokaság, ugyanazon mozgékonyság s ugyanazon szinek sötétebb vagy világosabb árnyalata rokonit: ott a táj bizonyos állatarctani jelleget ölt, mely annak természeti sajátságainál fogva különböző közegekben elhelyezkedett állatnépét tükrözi vissza, s ez a madarak és rovarok osztályára nézve kiválólag a növényzet földirati elterjedésével is szoros kapcsolatban áll; mert ez amannak létét közvetlen vagy közvetve biztosítja. Bizonyára más lényeket tenyésztenek a mocsárok, lápok s posványok, a virányos rétek, mezők s legelők, vagy a száraz homokos és köves tei'ületek; más állatokat, és pedig a növényzet fajminőségéhez képest nagyon változatosakat fogadnak keblökbe az erdők, másokat ismét a lombos vagy kopár hegyláncolatok. A természetbúvár figyelmét azon körülmény sem kerülheti ki, hogy a nagyobb állatok szaporasága a táp mennyiségével áll viszonyban, és hogy a húsevő ragadozók martalékok után kalandozva terjedelmesb körökben mutatkoznak; mig