Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1856

5 midőn a hont, az egyházat, a nemzeti nyelvet édes gondolatként öleli kebléhez, s majd a honmentő vitézek diadalmas kardját, majd a buzgó lelkipásztorok evangyeliomos könyvét, majd a szent ihlemmel zengedező költérek lantját álmodja kezébe — s koszorúit halántékaira .... Gyönyörű jelenkezése a nagyratermettségnek! — Eletének ama pontján állott most Guzmicsunk, hol az életretermett ifjú már számat kezd vetni magával s a világgal, hol a különféle hatásköröket hajlamai- s tehetségeivel párhuzamítván, ama fontos kérdés tárúl föl előtte: mire szánjam magam, mily pályát foglalják a társodalomban ? — Komoly megfontolást igénylő pillanata ez az életnek; mert sehol sem bünteti ugy meg magát a könyelmüség és hebehurgya határozat, mint épen itt; sehol sem oly késő a bánat, mint a félszeg életnemválasztásnál. Merre vonzatol tehát életrajzom szép tárgya hő kebeled sejtelmeivel, hivatásod öntudatával ? Micsoda hatáskör az, melyben értelmi és érzelmi kincseidet a közjóra kamatoztatni akarod ? tán kedvenc Kasszandra könyved hős eszményei- és erényeinek pályáját léped e meg ? „Ha nagy, izmos volnék" mondogatá a serdülő gyermek bátyjának „ha Kasszandra világa volna most is : semmi egyéb, mint katona." De önvallomása szerint érzé, hogy belőle sem Orondatesz, sem Artaxerxesz vagy Arsacesz nem fog válhatni. Engedett tehát a magányhoz vonzó indidatának — s szerzetes lett. A nemzeti emlékekkel megrakott, nemzeti lételünkkel egykorú pannonhegyi Benedekiek közé vonta öt szive, s 1805. oktob. 28-án be is lépett e rendbe, s miután 1806 aug. 30. egyebet gondolván a szerzetet elhagyá, abba ismét ugyanazon évben visszavétetni kivánt, valódi hivatásának félreismerhetlen jeleül, s nov. 10-én felöltözködvén Izidor nevet veve föl. A szabad, nyilt tájak rónáiba, s erdők regényeibe szerelmes fiút most a monostor komoly falai fogták körül. A merre lépett, a falakról s az oltárról a sz. vallás képei tünedeztek szemeibe, ima s ájtatos zsolosmák ünnepélyes hangjai hangolták őt magábaszállásra. Másfelül lelkesítve hathatott rá, a hazáját hönszeretö ifjúra, annak elgondolása, hogy most ama hegyoromnak köveit és porát tiporja, melyen annyi szentek, annyi vitéz honfiak, és koronás királyok hagyták tisztes nyomaikat, hol minden avar, minden kőmorzsa a magyar nemzet nagyszerű múltjára s történeti ereklyéire emlékeztet. — E kettős ihlet: egyfelül az egélyé, másfelül a hazafiuságé észrevétlenül szövődött érzelmei közé s fejtette ki benne a kettős: egyházi és hazai írót . . . Ujoncévében Pannonhegyén a latinnyelvtan ismétlése mellett tanulgatni kezdé a hellennyelvet is. Tanára e nyelvben TóthFarkas exjesuita volt, s neki köszönheti Guzmicsunk a hellenirodalom és liellenizlés megkedvelését. Már ekkor a szótár segedelmével fordítási kísérleteket tett, de önvallomása szerint szellem és kegy nélkül, mig a fáradhatlan szorgalom és tudnivágy bevezeté őt mindinkább a szép nyelv titkaiba. Kár, hogy első, sőt későbbi (1811-iki) Anakreonból tett fordításai, elvesztek. Ez évben hallgatá Guzmics a Logikát is, 1808-ban pedig Győrött a Természettant, és sept. 14-én letevé a szerzeti esküt. 1809 és 1810 Győrött a kir. fógymnasiumban