Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1854
halálig- a kicsapongó képzelem uralma alatt, midőn mindenhol hova csak tekint gyászképeket láttat vele, midőn egyoldalú, fonák ecsete nem rajzolja egyébbé az életet, mint a gyűlölet, fenekedés, s a legaljasb öriha'szónlesési törekvések színhelyévé, hol nagylelkűséget, önfeláldozást, való szeretetet hasztalan keresne valaki. Hiába keres az ilyen szórakozást, komor képeitöli menekülést a mulató kör vigalmai, hiába vigaszt a szerető barát kebelén — a sarkából kifordult képzelem büntető eumenida gyanánt korbácsolja föl öt éjnapi nyugalmából, s gyászképeivel rettegteti. Innen ama sok némely kedélyén elomló bűskomolvság, s az arezokon az életszín helyett tanyázó szenvedő halványság, s ama elkeseredett lemondás, mely még az élet ártatlan örömeit is mogorván visszautasítja — s midőn az ember komor felhőként visszavonul a társas köröktől, s csak magánya rejtekéből dörög néha panaszokat a szerinte elfajzott emberiségre ... Meg van az verve, ki ideje korán a körülményeket kellőleg méltató öngondolkozást meg nem tanulva, képzelmének játéklaptájává hagyta törpülni magát. Angyali jóságokról fog ott álmadozni hol gyarló emberek szivjósága forog kérdésben, kikben ép e gyarlóságnál fogva oly hamar megfogyatkozik e szép tulajdon, ha érdekeik kívánják. Pásztorvilágot fog magának képzelni ott, hol az emberi érdekek, indulatok és szenvedelmek küzdik évezeres csatájukat; hol testvéri egyetértés helyeit szívtelen meghasonlások, szeretet helyett hidegen számító önzés, és a mások romjain emelkedni vágyó agyarkodás dúlják sokszor a társadalom bensejét : ott hol a boldogító vallás elveinek egyfelül, másfélül a törvényes világi hatalom erélyes ltözremunkálásának kell őrködni, hogy az ártatlanság, becsülel, vagyon, a küzbátorság a fölforgató indulatok rohama ellen védve legyen. Arany század boldogságáról, s édes mit se tevésről fog ott álmadozni, hol a kön\ vek közötí ülőnek halvány arezszíne, s a földmivelőnek homlokáról legördülő nehéz izzadás csöppök eléggé tanúsítják, hogy mint azelőtt, ugv most is a munka s mindennemű fáradalmak ama nehéz átka alatt sínlik az emberiség, melyet Isten az első bűn elkövetése után reá kimondott. Igen ki fog az ilyen egykor józanodni, de keserű lesz ez ébredés, annál keserűbb minél szebb sziliekben hazudta eléje képzelme az élet foglalatját — s csalódása érzetében egy másik szélsőségbe esik : a sötét embergyülöletbe, a pessimismus fekete színével vonva be elég fonákul az egész emberiséget. Hivatása lenne végre a képzelemnek gyöngédebbé tenni a szivet, szenvedelmeitől tisztítani, s nemesb élvezetekre fogékonyabbá képezni — és hányszor nem lesz a képzelem a sziv eltántorítójává, s nemesítés helyett, a képzelmi szülemények vigyázatlan modoraik s erénysértő alakjaik által hányszor nem lesznek a szivnyerseség és aljasodás terjesztőivé? Egy elhirhedelt, de fegyelmetlen föstész vagy szobrász; egy termékeny, de az élvezeiek rabságában sínlő költér egész nemzedékek mételyezőjévé lehet s behálózójává a tapasztalatlan sziveknek. — Fölszámíthallanok a hasznok, miket a jó iratok