Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1853

6 Igaz ugyan hogy rövid az embernek élete, 's tövises, viszontagságteljes a' pálya, mellyet neki itt alant megfutnia kell; azonban tűnnek fel mégis a' sok viszályoknak közepette is perczek, mellyek öt váltig boldogítják, 's örömökre nézve sem mondathatnak üreseknek. Milly kéjgyönyör, ha valaki mint Rudolfunk azon az ember' kebelét az egekig emelő öntudattal dicsekszik, hog-y jótét, jogosság, és igazságosság által magának a' népek szeretetét kiérdemlette. Rudolf most élvezte legelőször a' gyönyört, midőn a' jó magvat, melyet elvetett gyümölcsözni látta. Alig esett tudtul Basel városnak Rudolf választatása, kapuit tüstént a' legnagyobb örömmel tárá ki neki mondván: „Mi a' Habsburgi Rudolf gróf, és nem a'római király ellen fegyverzénk magunkat." Ö szeretetteljesen fogadta a' báselieket, biztosítván őket, hogy minden előbbi ellenkedést elfelejtend,'s ennek tanujeleül minden foglyot egyszerre szabadon bocsájta. Illynagy kegyesség még elleneit is bámulatra ragadta. Mennyire fogta fel Rudolf, hivatását mindjárt kormánylata kezdetén, onnét tűnik ki: hogy Némethont a' 20 éves erőjog iszonyaitól fölmentette, a' zsarnoki önkényt megsemmítette,

's átlanos országos békét hirdetett ki; mire Aachenben, Engelbrecht kölni érsek és választófejdelem által, a' legnagyobb diszpompával körülövedzve, Nagy Károly koronájával felékítetett 1273-ban őszhó 2*-án. A' római pápa öt csak akkor ismerte el, midőn Rudolf a' római egyház' jogai, czimei, és javainak védelmét (először hírnökök által, azután személyesen is amint Lausanneban X. Gergelylyel találkozott) megígérte. A' római koronázás a' pápa halálának közbejöttével elhalasztatott, azután pedig egészen abbamaradt. Rudolfnak szándoka sem volt a' régi birodalmi szervezetet visszaállítani, sőt beleegyezett abba is, hogy a'birodalom a'pápának legyen alája vetve, azonkiil az ügynevezett akaromlevelek (íöíűebrtcfe) által a'hatalmasb birodalmi herczegeknek, kik a' választójogot maguknak tulajdonították, azt is megengedte, hogy a' birodalmi kormánylatba befolyhassanak. Az ö beleegyeztükkel Rudolf azon javakat és híibéreket, mellyek II. Frigyes letételével megürültek, de erőszakosan elfoglaltattak, visszakívánta. Ezen óvszabály főleg Ottokár, cseh király ellen hozatott, kinek birtoka akkor az adriai tengertől egész az Óriáshegyik tartott, mivelhogy az utósó Babenbergi, Harczias Frigyes' halála után (ki 1246-ban a' magyarok elleni csatában veszté el éltét), az országrendek beleegyeztével Austriát nyerte el, azután a'magyarokon aratott nagy diadal következtében Steierországot egyítette Austriával, végre pedig a' vele rokon, de magvaszakadt Ulrik herczeg' kihaltával Korontánt és Karnótot sorolta örökségképen birtokai közé. Ezen tűlnyomó hatalonr megtörésére, és a' kelethatárnál alakulóban levő független szláv-német birodalom' meggátlására volt az űj király és választófejdelmek' közérdeke irányozva. A' koronázás után mindjárt az adományozásra kerüle a' sor, azonban minthogy a' kormánypálcza, mellyel az ujonan választott a' hübéreket emlékezethaladó idők óta osztagatta, a' szerencsétlen időkben elveszett, a' körüllevők figyelmeztették Rudolfot, hogy migcsak a' szokás- és törvényszentesítette kormánypálcza elő nem kerül, meg nem történhetik az adományzás. Rudolf mindenek bámultára az átelleni oltárról leemeli a'feszületet,'s így szól: „Látjátok a' legszentebbnek, az egész emberiség megváltójának jelképét, ki mindnyájunkért kiontá szent vérét. Ezleend az én legjelesb kormánypálczám mindazok ellen, kik velem's a'birodalommal daczolni akarnak." Zavar lepte meg a' környezőket,'s mind a' hódolat, mind az adományzás a' feszülettel hajtatott végre.