Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)

Névlexikon

RÁSKAY Lea OP. — apáca 1510-33 között pestvidéki kolostorban élt. Az általa másolt kó­dexek közül öt ismeretes, ezek egyike a Margit legenda. II. 65 RAZIN OSB. — pannonhalmi apát Szent Gellért kortársa. 1015 körül vette rá Gellértet, hogy jöjjön Magyarországra. Együtt érkeztek hazánkba és itt tevékenykedtek. 1.128,177 RENAN, Ernest — francia író (1823-1892). Papnak készült, de hivatalnok lett. Szíriái tanul­mányútjai után írta meg hírhedt könyvét jézus élete címen. Ebben tagadja Jézus istenségét. A könyv miatt tanári katedrájától felfüggesztették. Kálvinista lett. I. 95 RÉVAY Miklós — nyelvész, költő (1749-1807). Piarista tanár, majd Budapesten az egyete­men a magyar nyelv tanára. Nyelvünk első tudományos rendszerezését nyújtja. Nyelvésze­tileg Verseghy Ferenccel szemben állt. III. 53 RIEMANN, Bernhard — német matematikus (1826-1866). A göttingeni egyetem tanára. Ma­tematikai értekezései a függvénytanra, a geometria alapfeltevéseire és elméleti fizikai felte­vésekre vonatkoznak. A több értékű függvények tanulmányozására ő vezette le a róla neve­zett felületeket. III. 26 RÓBERT — prímás, esztergomi érsek (1226-1239). Előzőleg veszprémi püspök. A kunok ke­resztényhitre térítése nevéhez fűződik. Francia származású, fehérvári prépost, kancellár, veszprémi püspökség után lett esztergomi érsek. A kunok részére állította fel a milkói püs­pökséget. Boldoggáavatását megindították. 1.14,15, 223 RÓBERT, Bellarmino, SJ, Szent — bíboros, egyháztanító (1542-1621) Lőwenben, Rómában tanított jezsuitaként. Majd bíboros, capuai érsek (1602). Részt vett a Vulgata kiadásában és a Galilei-perben. A szentszék jogainak védője. Ismert a Katekizmusa. 1930-ban avatták szent­té. 1.219 RÓBERT Károly — ld. KÁROLY, Róbert RODIN, Auguste — francia szobrász (1840-1917). A bronz és márvány kitűnő ismerője. A modern impresszionista plasztika egyik legnagyobb hatású művésze. Híres műve A gondol­kodó. II. 133 RODRIGUEZ Alfonz, Szent, SJ — spanyol jezsuita, laikus testvér (1531-1617). Előzőleg ke­reskedő, majd családi tragédiák után lett jezsuita, de laikus maradt. A pálmái jezsuita kollé­gium portása és akként halt meg. Kitűnő lelkivezető volt. 1888-ban avatták szentté. 1.156 RODULF / RODULPHUS Glaber, OSB — krónikás francia Cluny-i szerzetes (990 k.- 1046/47.). Több kolostorban élt, a leghosszabb időt Clunyben töltötte. Megírta a Historia­rum quinque libri c. művét amely a frank és burgund történelem szempontjából fontos. 1.184 ROGER de Loria — Id. LAUR1A, Ruggeri di ROGER1US — spalatoi érsek, történetíró (1205 k.—1266). 1233-ban járt először Magyarorszá­gon, itt váradi, majd soproni főesperes. Zágrábi kanonoksága után lett spalatoi érsek (1249). 220

Next

/
Oldalképek
Tartalom