Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)

Névlexikon

POLYKÁRP, Szent — szmirnai püspök (+155 k.). Szent János tette megyéspüspökké. A pro- konzul máglyája nem tett kárt benne. Tőrszúrás következtében halt meg, de ezután még elé­gették. 1. 221 POMBAL, Sebastian Jose Carvalho e Mello — portugál miniszterelnök (1757-1777). A pap­ság hatalmának megtörésén fáradozott. A jezsuitákat királyellenességgel vádolta és száműz­ték őket Portugáliából. I. 223 POPPEA / POPPAEA Sabina — Néró császár második felesége (Kr. u. 1. sz.). Férje érte vé­geztette ki első nejét, Octaviat. Később Néró súlyosan bántalmazta és belehalt sérüléseibe. I. 118 PRAY György SJ — történetíró, az egyetemi könyvtár őre (1723-1801). A történeti adatgyűj­teményeket tanulmányozta. A forrásszövegeket kritikával használta. A pecséttan alapjait ő vetette meg. Hazafias történész volt. III. 84 PROKRUSTES — a görög mitológiában kegyetlen óriás, aki Eleusisben, a Khephissos mellet­ti országúton megfogta az arra járókat és óriási ágyába kényszerítette őket úgy, hogy vég­tagjaikat megnyújtotta. I. 226 PROHÁSZKA Ottokár — székesfehérvári püspök, író, szónok (1858-1927). Az esztergomi szeminárium spirituálisa, a budapesti egyetemen tanár, székesfehérvári püspök (1906). Ré­szese volt a Szociális Misszió Társulat létrehozásának. Az értelmiség keresztény tanainak megnyerésén fáradozott. Az egyetemi templomban szónoklat után rosszul lett, majd meg­halt. Boldoggáavatása megindult. I. 78, 127, 128, 143, 144, 155, 186, 189., II. 24, 34, 35, 46, 68, 138, 140,169,172,175., III. 17, 53,120 PROKULA — gazdag asszony (V. sz.) a mai Ausztria területén élt. Bécsben éhínség lépett föl, de egy Prokula nevű özvegyasszony gabonát rejtegetett és uzsorán akarta eladni. Szent Szeverin hatására azonban kiosztotta gabonáját az éhezők között. I. 45 PROMETHEUS —• a görög mitológiában a legkiválóbb titán. Japetos és Klymené fia, isten, aki a tüzet az emberiségnek ellopta az égből. Zeus büntetésül a titánokkal meghódoltatta és az alvilágban sziklához láncolva egy sassal tépette máját. II. 186 PYTHAGORAS — görög bölcselő (+Kr. e. 500 k). Samosból származott. A számot tette filo­zófiájának alapjául. Erkölcseiben a keresztény tant megközelítette. A mennyiségtanban a ró­la elnevezett tétellel örökítette meg nevét. I. 95 PALFFY Pál, erdődi — (1625 k.—1653) nádor, jászkún kapitány. A győri hős fia, a kincstár el­nöke, a pozsonyi országgyűlés elnöke. 1646-ban országbíró, nádor és jászkún kapitány. Po­zsonyi főispán. Az aranygyapjas rend lovagja. 1.126,127 PAKSI Balázs — győri püspök (1525-1526). Óbudai prépostként a királyi udvar szolgálatá­ban állt. Győri kormányzásának másfél évében a protestáns hitújítás jelei már megmutatkoz­tak. A mohácsi csatában vesztette életét, testvérével, János, tolnai főispánnal együtt. I. 163, 164 218

Next

/
Oldalképek
Tartalom