Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)
Szentbeszédek
A lefogott „összeesküvő" diákok már 1946-ban tudták, gumibottal szemben, beszaggatott dobhártyával is vallották, amire a magyar kultúra legfőbb őre csak 1948. augusztus 10-én jött rá a kerek ellenkező felfogásból: a szerzetes nevelők szaktudását magasra kell értékelni és - ami a másik oldal sajtója előtt csak most dereng - mély a gyökerük a népben, magas színvonalon oktatnak, nem a reakció bástyái, szeretik a hazát és a szabadságot, a fertőzöttek a többi iskolából kerültek ki, ők fertőzetlenek és szennymentesek maradtak. Hányszor elmondta mindezt az Egyház, de akkor süket volt az akusztika. 4) Arról nem esik szó a hirtelen ellágyulóknál, hogy a szerzetesek nem-tanításában az iskola-államosításnak is van némi szerepe. Az Egyház isteni nevelőjoga, a szülők természetjoga és a tulajdon szentsége is eleven tényezők. Ezek, mint lángoló kardú kerubok nem engedik belépni őket. A másik könnyező szabadkőmíves, Parragi György22 az amerikai püspököket hozza fel annak bizonyítására, hogy az Egyház kegyetlen a pedagógusaival szemben, amikor nem engedi őket tanítani. Az történt, hogy némely amerikai szövetségi állam nem engedi az állami iskolákban tanítani egyházi jellegű ruhában a tanerőket. Erre - mivel be nem vallottan ugyan, de apáca-ruhára vonatkozik a tilalom - az illető államok püspökei felmentették az apácákat az állami iskolákban az apáca-ruha viselésének kötelezettsége alól. Ez az eset azonban egészen más, mint a magyar helyzet. Ott nem vették el az apácák katolikus iskoláit, nincs küszöbön azokban az istentelen nevelés bevezetése. Ha erről volna szó, az amerikai püspökök ugyanazt rendelték volna el, mint a magyar püspöki kar, mert a három elvi kérdésben az Egyház a földkerekség minden pontján egyformán gondolkozik. Ezzel szemben a ruhaviselés nem elvi kérdés, nem a habitus teszi a szerzetest, érthető tehát a felmentés. Az eddigi magyar állami iskolákban a szerzetesek, ha eddig tanítottak, tovább taníthatnak nálunk is. A szerzetesek életét nem a tanítási tilalom „roppantotta össze," hanem az államosítás. Ebben is nem annyira az iskolák, mint az internátusok elvétele. Ezt az állam tette. A könnyet tehát rossz okból sírja. Akkor is lehetett volna sírni, amikor apácákat a prostitúció vádjával ütöttek el a szavazati jogtól. A gavalléria és a részvét kétségkívül szép erények; de a hetedik parancs cselekvői és szenvedői viszonylatában nem erények. A könyörület rosszul áll azoknak is, akik mindig a gyűlöletben jártak. A szerzetes pedig nem jó ellenséges éknek az Egyház egységében. Egyébként ez az erőlködés arra is vezethető vissza, hogy a szerzetesekhez és szerzetesnőkhöz fűzött remények nem valósultak meg. Eddig két szerzetesről, öt nővérről tudunk, aki jelentkezett. Az utóbbiak is már régebben bizonytalanok voltak rendi életükben. 5) Arról sem szólnék, hogy a nem-tanítást nem Esztergom, hanem az egész magyar püspöki kar rendelte el. 6) Az Egyház és a szerzetesek nem kérték, a miniszter egyenként súgta meg ennek és annak az intézetnek: téged meghagylak; tukmálta levélben, üzenetben a kivételezés igen kedvező lehetőségeit a szerzetes főnökök együttesének. Amikor az 121
