Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)
Szentbeszédek
Ez a két ősintézmény elbeszél, tanít és eligazít. Beszéltessük őket! Kérjük is őket, hogy mint az öreg szülők, idők tanúiként szóljanak a tisztelettel felnéző legkisebbekhez, a mai nemzedékhez. Hallgassuk őket vagy írjuk is, amiért ki-ki idejött. Akik csak hallgatni jöttünk, adjuk oda vállunkat az íróknak. Mint Mecénások, támogassuk az új magyar irodalmi műfajt, mert ebben is az Isten fog megdicsőülni. A belvárosi templom veszi át a szót. - A 900 év alatt sokat láttam, sokat átéltem és átéreztem. Körülöttem 27 nemzedéket cseréltek ki a természet rendje szerint az anyaméhek és a temetők. De mert embertépő és szaggató viharok is dúltak, azok téptek, szaggattak minket is. Minden korszak tépett, nyűtt, de mindegyik öltöztetett is; ezért román, gótikus és barokk a külsőm, a stílus-ruhám. A mai nemzedék is öltöztetett, ékesített engem belül, Tabán testvért kívül, házigazdánk, maga az Úristen áld meg érte benneteket. Ez a Pest volt párcsaládos rév, majd falu és mezőszék, aztán világváros szíve. Sokféle ember élt itt: német, rác, vallon, spanyol és magyar. Volt idő, amikor az én plébánosom sem tudott magyarul. Tabán Veszprémhez, én meg Váchoz tartoztam, ma mindketten Esztergom főegyházmegyéhez tartozunk századok óta. Lelkiekben gondoztak bennünket, világi papok, boszniai és magyar ferencesek, domonkosok, ciszterciták, jezsuiták. Ami a híveket illeti, 500 éven át minden ittlakó a mi katolikus hitünkön élt. Utána egyszer fölnézek, megolvasok magam mellett öt török mecsetet csak itt Pesten, görögkeleti; evangélikus templomot és izraelita imaházat. Láttunk itt pestist, Tabánban pusztítóbbat, Pesten gyengébbet; láttam fölégetésben, vérfürdőben és éhínségben kipusztult tájat túl is, innen is. Amerre ti villanyoson, taxin vagy gyalog jártok, eleitek temetőin, porain jártok. Mert a földön minden múlandó, a 900 év is nagy-nagy múlandóság. El van határozva felőletek is: „Egyszer mindenkinek meg kell halnia!"4 Volt idő, amikor én voltam az élet lüktetése, az ország temploma, és ami bennem, körülem végbement, századok erejével hirdeti a tegnappal és a mával szemben: a vallás és erkölcs minden közügyek közt a legnagyobb közügy. Ezt hirdetik a Te Deumra idesiető új városbírák, tanácsosok, a királyválasztó országgyűlésekből nem is egy. A céhek zászlóinak rengetege, amely alól elmaradni szégyen és gyalázat volt. Hiteshely voltam, itt ringatták a közjegyzők, de az első iskolák bölcsőit is. Az 1700-as évek elején többtanítós katolikus iskolák működtek árnyékomban, az én szellememben, ugyanakkor állami és fővárosi iskolának híre-hamva se volt. El- hihetitek, hogy a régebbiek többet irtottak az írástudatlanságból, mint a későn érkezettek. És mondjátok, tiszteletreméltó öregeink, a sok élményből mi volt mégis, a legmaradandóbb élményetek? Nehéz kiválasztani, de párat mondok okulástokra. 1) Ezt a plébánia még nem látta, csak én, a Nagyboldogasszony szentegyház. Egyik szeptembervégi napon különös dolog ment végbe a Kelenhegyen. Taszítják le a dühödt pogány hordák Gellért püspököt a mélybe. Amikor feje szétloccsant a sziklákon, a keble mintha pihegett volna még, dárdákkal átszúrták. így halt meg az vértanúként, aki hazáját és a Szentföldet elcserélte a magyar földért. 115
