Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

A Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve élén

kánon l.§-a, nemkülönben a Statuta Capituli EMS I. Pars Cap. 6. 42.§-a értel­mében az intézkedést megtette.320 Ebben a kanonokok precedenciáját rögzíti a statútum. A bazilikái kórus ülésrendje szerint a főoltár evangéliumi oldala, vagyis a főoltárral szemben állva, a baloldalon a stallumok közül az első hely az oltár felé a segédpüspököt illeti meg, mellette a vikárius generális és a többi kanonok foglal helyet. A káptalan elhatározta, hogy a segédpüspök úrnak sze- rencsekívánatait tolmácsolja, és az elkövetkező apostoli munkájára már most kéri alázatos imádságban az Isten bőséges áldását. A következő káptalani ülé­sen már felolvasták az új püspök köszönő levelét, amelyben a káptalan üd­vözlésére válaszolt.321 A jelenlévő püspök előtt a testület megismételte jókíván­ságait. Egy másik levélben az új püspök közölte, hogy Serédi bíboros Breyer István győri megyéspüspök és Kriston Endre egri segédpüspök együttszente- lőkkel október 28-án délelőtt V2 10 órakor fogja őt püspökké szentelni.322 A káptalan tudomásul vette a szíves értesítést, és kijelentette, hogy a szentelésen imádságos lélekkel fog megjelenni. A Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve élén Meszlényi kapcsolatba került a gimnáziumi évei alatt létrejött Jézus Szent Gyermekség Művével. A szegény, elhagyatott gyermekek felkarolására jött létre az egyesület. A szerencsés kezdet után működése az első világháborút követően megbénult, ezért 1920-ban Csernoch János újra megindította, és igaz­gatónak nevezte ki Reviczky Aladárt.323 Meszlényi különös szeretettel szól pályája kezdetén a gyerekekről. Egy 1921-ben tartott bérmálási szentbeszédben a gazdagságot és a bölcsességet állítja egymással szembe. „Tekintsetek szét a világban és látni fogtok embere­ket, akiknek mindene a pénz és a földi dicsőség. Hihetetlen erőfeszítéssel haj­szolják a vagyont, halmozzák a pénzt és most, mikor az éhező gyermekek mil­liói sírva könyörögnek egy darab kenyérért, nem áldoznak egy fillért sem a nyomor enyhítésére. Ezek az emberek nem tudják a földi dolgokat helyesen értékelni, elvesztették már a bölcsesség ajándékát, melyet a bérmálás vételénél nyertek a Szentlélektől."324 Megállapítja, hogy a kincs csak eszköz, amely segít az örökkévalóság útján. 320 St Capituli 26. o. 321 FL Consistorialis jegyzőkönyvek 1937.199. sz. 322 FL Consistorialis jegyzőkönyvek 1937. 200. sz. 323 Circ. 1920. 27. o. 324 Alázatos szolgálat 69. o. 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom