Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

Pasztorációs tevékenysége

za veszélyben van, és rajtatok múlik, hogy mint bátor katholikusok álltok-e ki a vallásotok mellett, vagy az élet utcáján falhoz lapulva álltok. Ne hallgassa­tok ti az emberek befolyásolt sajtójára, hanem jöjjetek ide a templomba, és Jézus Szíve elé borulva, itt kérjetek tanácsot." Mintegy 150-170 fő örvendezett és imádkozott a 12-15 bérmálkozó kiskorú gyermekkel. Ixner ügynök szerint a községnek kb. 2000 lakosa van, nagy része evangélikus. Szerinte a püspök látogatása nem volt kiemelkedő esemény. Drahos János 1949-ben, körlevélben értesíti a papságot, hogy felkérésére Meszlényi Zoltán püspök fogja a bérmálás szentségét kiszolgáltatni.549 Egy templomban több plébánia hívei szoktak összegyűlni a bérmálkozás alkalmá­val. Június 5-én, Pünkösdvasárnapon a tisztviselőtelepi templomban bérmálja Meszlényi a helyi és a Szent Kereszt templom bérmálkozóit, 6-án, hétfőn Er­zsébetvárosban, másnap a Szent Rita templomban, 8-án, szerdán a Bazilikában. Ide jönnek a Szeplőtelen Fogantatás templomból is. 9-én, csütörtökön a József­városban550 folytatódik a körút, itt bérmálja meg a Béke Királynéja és Jó Pásztor templom híveit. 10-én, pénteken a Terézvárosban, 11-én, szombaton a Belső Ferencvárosban bérmál és a Krisztus Király plébánia híveit is ide várja. 12-én, vasárnap a Közép-Ferencvárosba várja a Szent Borbála templom, a Szent István Kórház, a Szent László kórház bérmálkozóit. 13-án, hétfőn a Belvárosban bér­mál, és ide jönnek a Szent Rókus templomból is. Drahos János helynök kivéte­lesen kijelöl két helyet, egyet a pesti, másikat a budai oldalon azok számára, akiknek bérmálásuk nem halasztható jövőre, vagy két évre, amikor azon a he­lyen lesz bérmálkozás, ahol az illető lakik. Június 14-én, kedden a Krisztinavá­rosi, 15-én, szerdán a Magna Domina templomban zajlik ez a bérmálás. A püs­pök minden nap 9 órakor a érkezik a templom elé. A szent olajat, palástot, pásztorbotot, infulát és kánonkönyvet magával vitte. Csendes szentmisét mondott, utána a szószékről prédikált, majd következett a bérmálás. A püspök a reggelit elfogadta, de ebédet nem kívánt, és így nem maradt sehol ebédre. Witz Béla budapesti helynökkel közölte Drahos János, hogy az úrnapi körme­netet a püspök az idén is meg fogja tartani. Működésének utolsó évében, 1950-ben Meszlényi Zoltán a következő he­lyeken bérmált.551 Május 28-án, Pünkösdvasárnap Herminamezőn, 29-én Rákosfalván.552 Ebben a szentbeszédben Nikodémusról szólt a bérmáló püs­pök: „Nikodémusok mindig jártak közöttünk, napjainkban talán többen van­nak, mint valamikor. Emberi tekintetek, földi előnyök, jobb életlehetőségek 549 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. Bérmálás. (1672/1949)., Circ. 1949. 20. o. 550 Elképzelhető, hogy az Alázatos szolgálat 378. o.-on lévő bérmálási beszéd ekkor hang­zott el. Ugyanis csütörtöki napot említ a szöveg. 551 Circ. 1950. 23-24. o. 552 Pünkösdhétfőn Rákosfalván mondhatta el a bérmálási az Alázatos szolgálat 367. o.-on lévő beszédet 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom