Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)
Kassa-rozsnyói apostoli adminisztrátori helyettesként
ráitattak, és belőlük külön létesítette a Szentszék a Kassa-rozsnyói Apostoli Adminisztratúrát.377 Az új adminisztratúra kormányzását a Szentszék Serédi Jusztinián bíborosra bízta, aki szeptemberben a kormányzást átvette. E két adminisztratúra területére a bíboros apostoli kormányzói általános helynökévé nevezi ki Meszlényi Zoltánt. Mindkét adminisztratúra papságára, iskoláira, tanerőire és kormányzati ügyeire vonatkozó adatokat az esztergomi általános helynöktől fogja megkapni. Minthogy a kormányzás szempontjából Serédi közelében kell lennie, azért hivatala Esztergomban, a prímási palotában lesz. A média is felkapta a hírt, és szeptember 7-én a Nemzeti Újság közölte a vikáriusi kinevezést. Október 1-jén este pedig a rádió is foglalkozott vele. A kassai és rozsnyói részek kispapjai az új adminisztratúra helyettes ordináriusaként üdvözlik Szegedről név szerint: Halas István, Nagy István, Visi Ernő, Nagy Barnabás, Sarlay István, Iski István, akik remélhetőleg megmaradtak papi hivatásukban. 378 Hamvas István komáromszentpéteri plébános gratulált, remélve, hogy: „az Apostoli Adminisztratúra hívei fiatal és tetterős főpásztorukban jóságos atyjukat" tisztelhetik és szerethetik.379 Farkas Edit a Szociális Missziótársulat főnöknője, aki a Nemzeti Újság szeptember 7-i számában olvasta a kinevezést, Csobánkáról gratulált Meszlényinek. A főnöknő egyúttal pártfogásába ajánlja a kassai egyházmegyében működő intézményeit.380Azt válaszolta Meszlényi, hogy a főnöknő aláírásával el nem látott levelét megkapta. Bár mint helynök a pápai okmány előtt nem gyakorolhatja tisztségét, de figyelmét megköszöni. Timkó Jordán prelátus Forró helységből gratulált neki e sorokkal: „Mint vikariátusom legrégibb plébánosa mély tisztelettel üdvözlöm Méltóságodat akkor, midőn a bíboros hercegprímás megbízásából átveszi a mi sokat tűrt vikariátusunk vezetését... Méltóságod nemes egyénisége, tudományos felkészültsége s az egyházi kormányzat terén szerzett bő tapasztalatai mindnyájunknak alapos reményt nyújtanak arra, hogy Méltóságod vezetése alatt ránk, a vikariátus papjaira jobb napok fognak virradni azoknál, amiket Kassától való elszakításunk óta máig átéltünk".381 A válasz október 15-én a vikárius részéről így szól: „Úgy gondoltam, stílusosabb lesz, ha akkor köszönöm meg kegyes üdvözlését, ha már ténylegesen átvettem az én vikáriusi megbízatásom. De ez már annyira húzódik, hogy tovább nem halaszthatom őszinte köszönetem nyilvánítását." 377 V.ö.: Soós Imre: A kassai, rozsnyói és szatmári egyházmegyék magyarországi területei. In Magyar Katolikus Almanach. Schematismus Dioecesium Hungáriáé 1984. Szerk.: Turányi László. Budapest 1984. 768-769. o. 378 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 8. d. Gratulációk. 1937. okt. 6. 379 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 8. d. Gratulációk. 1937. okt. 5. 380 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 8. d. Gratulációk. 1937. szept. 7. 381 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 8. d. Gratulációk. 1937. szept. 8.. 108