Darvay Nagy Adrienne - Nagyfalusi Tibor: A 25 éves Esztergomi Várszínház (Esztergom, 2013)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
három jelenetét, amelyet szó szerint,keretbe foglalnak’, ugyanis a bemutatkozás - mint családi arcképcsarnok - egy képkeretben történik. Valóban az archetípusok famíliájával találkozunk, amely a mímusjátékokkal, vásári komédiákkal, a commedia deli’ artéval, a cirkusz világával áll rokonságban. Ide tartoznak Csehov bohózatai. A produkció elején látható felvonulás is a közös ősre emlékeztet. E műfajok előadásmódja a lehető legkomolyabb, tulajdonképpen a ,lélektani realizmus’ metódusa, és éppen ezáltal válnak a befejezések csattanóvá, váratlan poénokká. A medve a szövegmaszkok, a viselkedés és a bensőben lejátszódó folyamatok, illetve a tények ellentétére épül. A bezárkózott özvegyet alakító Szűcs Nelli - aki egyébként is elsőként nyerné el a legtermészetesebb magyar színésznőnek járó díjat - kikacsintás nélkül, oly finoman, bájosan formálja meg a már-már éhező, fiatal özvegyet, hogy mialatt mindenki tudja, sóhajtása, gyásza, egész imázsa hamis, mégis meglepő, amikor a nőiesen bizonytalan, majd sértetten hideg naiva amazonként „teríti le a medvét”, illetve esetünkben a ,medvét’ megszemélyesítő Varga Józsefet. A pálmát mindhárom jelenetben Trill Zsolt viszi el. A huszonéveit taposó ifjú A medvében vénséges lakájt alakít. Lukát, az apa-pótló öreg cselédet egy bölcs bohóc és Firsz színeiből keveri ki. A színháztörténet legjobb színházi clownjaihoz hasonlítható színész jutalomjátékát élvezhetjük. A dohányzás ártalmasságáról szóló monológban hihetetlenül vékony a szűk frakkban, tényleg madárijesztőnek csúfolható ez a kopasz ceruzaemberke, aki komoly tudálékossággal lép a ,hallgatóság’ elé. Olyan, mint a tudós karikatúrája a vicclapokban. A papucsférj vallomása alatt a közönség dől a nevetéstől, majd az idült röhögés egyre fájdalmasabbá válik: a kiszolgáltatott, rettegő kisember mind szánandóbb, szinte összezsugorodik, míg a néző torkában érezhetően nő a gombóc, és ez a szorítás csak könnyekkel oldható fel. Trill elképesztő gazdagságú színészi eszköztárról tesz tanúbizonyságot a Leánykérés apa-szerepében is. A képzelt beteg kérő pedig Tóth László tolmácsolásában, merev öltözetben, feszesen - ahogy a kellemetlen muszáj-szerep és szituáció megfeszíti -, félszeg orosz vásári bábfiguraként jön be a színre. Kátya Alikina sürgősen kiházasítandó csúnyácska vénlány-perszonifikációja viszont finomkodó Lencsi-baba. Először. Azután a szelíd, halk és udvarias házikisasszony éles nyelvű boszorkánnyá válik, és metamorfózisa a hisztérikus bőgőmasinával egészül ki. Alakítását ötletesen segíti a babrálás a kötényében lévő zörgő babbal. Mindhárom szereplő Csehov úr típus-boltjának souvenir-babája lehetne. Egyébként a bohóctréfák minden alkotója „eladható” volna a legkiválóbb világvásáron. Egész biztosan volna rájuk kereslet. Máris van. És a beregszásziaknál kifogyhatatlan a tartalék ötletben, tehetségben, fegyelemben, fanatikus lelkesedésben, játékban és művészi alázatban. ” Azért közöltem ennyire hosszasan az eltérő véleményeket, mert talán a különbségből is látni lehet, milyen nehéz a helyzete egy fesztivál válogatójának, művészeti vezetőjének, például az Esztergomi Várszínházban Horányi Lászlónak, amikor ki szeretné elégíteni lehetőleg minden néző egymástól igencsak eltérő igényét, ízlését, felfogását... 199
