Darvay Nagy Adrienne - Nagyfalusi Tibor: A 25 éves Esztergomi Várszínház (Esztergom, 2013)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
i magyar társulat és egy főiskola egzisztált. A hetvenes, nyolcvanas években szülőföldjükről kényszerűségből eltávozó romániai magyar színházi emberek viszont több mint három teljes színtársulatot tettek volna ki. Az utánpótlás semmiféle téren nem jelentkezett. A marosvásárhelyi akadémián a magyar színészek beiskolázásának aránya maximum három növendék lehetett évenként, és a végzettek többsége is szinte azonnal elhagyta szülőföldjét. A rendszerváltásig a magyar kisebbségi színházaknak itt is, akárcsak a többi szomszédos országban elsődlegesen a nemzeti identitás megőrzése maradt a legfontosabb feladatuk. Az Esztergomi Várszínház 1990-ben kezdte meg működését, és 1992-ben érlelődött meg az a gondolat, hogy a magyar állam első fővárosában rendszeresen fellépjenek a jelenlegi Magyarország határain kívül működő magyar nyelvű hivatásos színtársulatok is. Az ötlet kiteljesítése mindenekelőtt Teplánszky Katalin minisztériumi főtanácsosnak köszönhető, áld nem pusztán mint budapesti közhivatalnok, sokkal inkább mint a színházművészet igazi barátja szakértőként, sőt, szükség esetén szinte anyaként támogatta a magyar színháziakat, azok arra érdemes vagy éppen rászoruló tagjait. Főként a határon túli társulatok segítését tekintette szívügyének minden téren, beleértve munkájuk meg- és elismertetését Magyarországon s azon kívül, illetve a határon inneni és túli kollégák együttműködésének kibontakoztatását. Minisztériumi tisztviselő nemigen kerül bele a színháztörténetbe. Teplánszky Kati viszont kivételnek számít. Noha súlyos betegsége következtében sajnos 2000-ben fiatalon eltávozott közülünk, mindmáig gyakran és nagy szeretettel emlegeti mindenki, áld ismerte, és az is, áld csupán hallott róla. A nevét pedig már egy évtizede a „legígéretesebb fiatal művész”-nek adható ldsvárdai különdíj örökíti meg. 1992 nem csupán arról híres, hogy Szent István napját éppen 900 éve iktatták be az ünnepek sorába, abban az esztendőben lett kétszáz esztendős a legelső máig folyamatosan működő magyar hivatásos színtársulat, a Kolozsvári Magyar Színház is. Két évvel korábban a pest-budai legelső magyar nyelvű professzionista színi társaság - amelynek bicentenáriumát az Esztergomi Várszínház indulásának évében ünnepeltük - tudniillik csak két előadás erejéig léphetett színre a német ajkú Budán, a Várszínházban, majd a pesti Rondellában, ám azután a Kelemen László vezetésével induló színi társaság vállalkozásának folytatását meghiúsította a közöny és az ellenségeskedés. Első fellépéseiket követően csupáncsak másfél esztendő múlva jutnak újból játszóhelyhez és játékengedélyhez, s a magyarországi viszonyok továbbra sem kedveznek a magyar színjátszásnak: így a pest-budai úttörő társulat 1796-ban végleg feloszlik. Az erdélyi református fiatalok kezdeményezése viszont az 1792. december 17-én, gróf Rhédey Mihályné számukra átengedett kolozsvári báltermében lezajló első előadásuk óta folyamatos és máig élő. A multikulturális Erdély fővárosában építették fel a legelső magyar nemzeti színházat, a kolozsvári színészek állandósították Erdély- és Bihar szerte, sőt Magyarországon is a magyar nyelvű hivatásos színjátszást. Ok honosították meg nálunk Shakespeare, Moliére, Schiller drámáit. A magyar színháztörténetre mindig is a nemzeti színházi kétközpontúság volt jellemző. E sajátosságon nem változtathatott Magyarország és Erdély egyesülése, de Trianon sem. S ez jellemzi mai színház- művészetünket is. A magyar nyelvű színjátszást pedig az Európai Színházi Unióban egyedül a közben világhírűvé vált Kolozsvári Állami Magyar Színház képviseli. 186
