Darvay Nagy Adrienne - Nagyfalusi Tibor: A 25 éves Esztergomi Várszínház (Esztergom, 2013)
Az elmúlt 25 év
I előadók közül is. Az egyes produkciók, társulatok fogadásában nagy szerepet játszik a nyári szabadságok ténye is, szabadtéri színház lévén ez is nagyban befolyásolja a nálunk kialakított műsort. Az idei kínálatot úgy próbáltuk kialakítani, hogy a hétvégeken egy prózai és egy zenei darab várja a publikumot, de ha az egyik Csattanuga Csúcsú című előadás hétvégén esetleg nem lenne muzsika, akkor a következő szombat-vasárnap annyival több dallammal várjuk a nézőket.- Ön egy személyben színész és színházigazgató, s mint olyan, minden bizonnyal két dologhoz nagyon ért, a színpadhoz és a nézőkhöz. Milyen közönsége van a várszínháznak?- Jó kérdés. Én már tizennegyedik éve vagyok a színház élén, s bár elmondhatjuk, hogy az Esztergomi Várszínháznak megvan a törzsközönsége, kollégáimmal azt tapasztaltam, hogy a kezdetekhez képest egy új nézőgeneráció is csatlakozott a ..régiekhez". Természetesen ennek nagyon örülünk, mert ez mindenképpen növekedést jelent, hiszen a színháznak már az indulástól kezdve volt egy markáns közönsége. Ugyanakkor annak az örömünknek is hangot adhatok, hogy egyre növekvő számú budapesti, illetve felvidéki törzsközönségünk is lett az évek alatt, az pedig külön melegséggel tölti el a szívünket, hogy minden évadban jönnek külföldiek is. Érdekesség, hogy a három Csábító pillangó című előadás hónapos évad alatt nem egy-két idegen - például német - nyelvű előadásunk is van, de a külföldi 162