Bárdos István: Huszonöt éves az Esztergomi Művészek Céhe (Esztergom, 2016)

A Céh csoportos kiállításai

fiák, bútorterv- és restaurációs dokumentációk kiegyensúlyozottságot, a klasszikus értékrend megbe­csülését sugározzák"100 A 2012. év első kiállításának megnyitására szeptember 8-án, Nyergesújfalu Kernstok Galériájában került sor.101 A soron következő évzáró kiállítás kiemelt alkotója a tíz évvel korábban elhunyt Kollár György volt. Ezt a téli tárlatot Kovács Lajos dorogi író-helytörténész 2012. november 30-án nyitotta meg a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában. Kovács Lajos a Céh történetében elsőként vállalkozott arra, hogy kiállításon szereplő tizenöt aktív tag és Kollár György művészetét személyenként néhány mondatban jellemezze. (Megállapításaiból a Függelékben közlünk válogatást.) Megnyitóját a következőkkel zárta: „A mai CÉH egyszerre küld ki a világba és fogad be a világból ide térőket. Ez is új tartalmai közé tartozik. Mint ahogy az is természete az emberi csoportosulásoknak, hogy nekibuzdulunk, néha pedig visszavonulunk. Az Esztergomi CÉH él, köszöni, küszködik és kételkedik és haragszik is, meg üdvözli azokat, akik eljöttek hozzá. Most éppen itt tartunk... Keressenek maguknak tetsző CÉH-mestereket közöttük!"102 A 2013. esztendő első közös kiállítását Szabó Ágnes művészettörténész június 7-én nyitotta meg Tatabányán, A Vértes Agorája Kortárs Galériájában. Kiállításismertetőjében röviden írt az alkotókról - ebből ugyancsak a Függelékben találhatók részletek. 2013. november 22-én Kontsek Ildikó ajánló szavaival nyílt meg a Duna Múzeum Európai Közép Ga­lériájában a Céh hagyományos téli tárlata,103 melyben megemlékeztek az évfolyamán elhunyt Andráskó István alapító tagról, a Céh egykori alelnökéről (1991-1994) és elnökéről (1994-2001). Rajta kívül kerek születési évfordulója miatt ezúttal Szabó Judit kapott kiemelt szereplési lehetőséget. A jubiláns művé­szek munkásságának ugyanis nagyobb figyelmet szentelnek az egyesületben az adott az év során. A következő évben a Céh a Tár-Lak Szalonnal együttműködve mini kiállítással jelentkezett a június 7. - június 9. között megrendezett Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál prog­ramjában. Ezt követően szeptember 5-én nyílt kiállítása az Esztergomi Művészek Céhének. Romanek Etelka, Esztergom polgármestere így emlékezik meg erről az ese­ményről: „...Kismaroson [...] esz­tergomi művészek alkotásaiból nyílott tárlat. Nagymarosi festő­művész barátom, Magyar Miklós révén szép kapcsolat alakult ki az Esztergomi Művészek Céhe és a Négyek Plusz Képzőművészeti kör alkotóművészei között a Duna két partján. Ennek keretében az esztergomi alkotások kiállításá­ra került sor Kismaroson, melyet Istvánffy Miklós művészettörténész, a Céh titkára nyitott meg. Köszönet érte Barátainknak! További sikeres együttműködést kívánok, s nagyon várjuk a Dunakanyar művészeinek esztergomi bemutatko­zását."104 CEHE ■ A Kismarosi Művelődési Ház (Kismaros , Kossuth L. u. 22.sz.) tisztelettel meghívja az ESZTERGOMI MŰVÉSZEK bemutatkozó kiállítására Megnyitja 2014. szeptember 5-én 17 órakor Istvánffy Miklós művészettörténész, a Céh titkára Akiállítás szeptember 21-ig tekinthető meg, a Művelődési Ház által megszabott H: 13-20, K: 15-20, SZ és Cs: 13-20, P: 9-12 és 16-20óráig A Céh állandó támogatói: EMI Mérnökiroda, Esztergom, Cepei Zrt.,Budapest, TÁR-LAK Szalon, Esztergom A kismarosi Művelődési Házban 2014-ben rendezett kiállítás meghívója 100 MUZSLAI Ágnes: 20 éves az Esztergomi Művészek Céhe. ÉVID online, 2011. okt. 15. http://www.evid.hu/ archivum/kultura/item/253-h%C3%BAsz%C3%A9ves-az-esztergomi-m%C5%Blv%C3%A9szek-c%C3%A9he 101 A kiállításon tizenhat alkotó: Bangó Miklós, Brassai Gabriella, Bugyács Sándor, Galyasi Géza Attila, Kaposi End­re, Kovács Melinda, Lábik János, Mudrák Attila, Nagy László, Radócz Balázs, Sinka Teréz, Szabó Judit, Szabó Zoltán, Szekeres János, Szentessy László, Szilágyi László mutatkozott be összesen 55 művével. 102 Bárdos István irattára: Kovács Lajos megnyitó beszéde. Duna Múzeum Európai Közép Galéria, 2012. nov. 30. 103 A kiállításon Andráskó Istvánnal együtt a következő tizenöt alkotó szerepelt műveivel: Andráskó Péter, Bangó Miklós, Bugyács Sándor, Brassai Gabriella, Funk Péter, Kaposi Endre, Kókay Krisztina, Kovács Melinda, Lábik János, Nagy László, Radócz Balázs, Szabó Judit, Szabó Zoltán Sándor, Szentessy László és Szilágyi László. 104 ROMANEK Etelka: Itthon Esztergomban, itthon a Dunakanyarban, http://romaneketelka.hu/itthon- esztergomban-itthon-a-dunakanyarban/#more-245. Ez alkalommal a Céh tizenhét alkotója szerepelt harminc 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom