Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon (Budapest, 1990)

Mériabesnyő

„A búcsúk is elkövetkeztek, mert van elég vezekeinivalónk ebben az esztendőben is, legalábbis annyi, mint tavaly volt. Ez a nyár végi, kora őszi időszak lendíti meg a városi és falusi templomokban az eddig mozdulatlanul álló lobogókat. Ilyenkor kezdi szájízünk azt érezni, hogy csak Mária-Besnyőn vagy a Szabolcs megyei Mária-Pócson árulják a legjobb lacipecsenyét és kalácsot. Míg lelkünk várja a megtisztálkodást, mint valami égő seb ... Búcsúra megyünk ismét, gyalogszerrel, hajadonfővel, poros országúton, másodszor virágzó akácfák alatt. Már integetnek a boldog tornyok, amelyek tisztára fúrödtek az eső után az őszi napsugárba. Már köszöngetnek a pecsenyesütők fanyar füstjei, a mézeskalácsosok aranyos színei - már megkönnyebbülve érezzük magunkat, pedig csak most indultunk el a messzi útra! Mily könnyed lesz majd léptünk, ha visszatérünk. ”

(Részlet Krúdy Gyula írásából. Magyar- ország, 1924. augusztus 31. Idézi Schram Ferenc: A máriabesnyői búcsújáró hely. Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975. 295. o.)