Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon (Budapest, 1990)

Röjtökmuzsaj

s a múlt század végi, hatalmas neoreneszánsz Újtemplomot. A volt Kiskun Kerületi Házban ma múzeum van, udvarán a környék egye­dülállóan szép, hatalmas faragott útszéli feszületéivel, gyűjtemé­nyében pedig a bájosan naiv ún. Kiskun Madonákkal és Pieták- kal. Ez utóbbiak egy része valószínűleg a Pozsony megyei, felvi­déki Sasvár búcsújáró helyéről került — a Jászság közvetítésével — az Alföldre, más részüket ezek mintájára helyben faraghatták. A város közepén áll a klasszicista Hattyúház (1820), amelyet Petőfi Sándor édesapja bérelt egykor fogadónak és mészárszék­nek. Érdemes felkeresni Móra Ferenc szülőházát (Móra Ferenc u. 19), azt a régi parasztházat, amelyben az alföldi népélet széptollú írója gyermekéveit töltötte. Ének a búzamezőkről című regényé­ben Móra a ferencszállási Szentkút tiszteletéről, búcsúiról is ír. Petőfiszállásnak saját vasútállomása van a Szeged—Kecskemét- Budapest vasútvonalon. Innen a faluból útjelző táblák segítik a tájékozódást a kb. 2 kilométerre lévő Szentkúthoz. Vonattal megközelíthető a Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza vasútvonalon is, a Galambos nevű megállótól gyalog. Közúton legkönnyebben a Budapest-Szeged közti 5-ös számú főútvonalról érhető el. Szállás és étkezési lehetőség helyben nincs. Éjszakára a zarán­dokok a plébánián gyékényszőnyeget bérelhetnek, s a fedett eső­beállóban deszkapadokon, földön ezen pihenhetnek. A búcsúvá­sár sátrai közt találunk lacikonyhást és italárust is. Szálloda legkö­zelebb Kiskunfélegyházán van, a Kiskunság Fogadó (Petőfi tér 1) és a Borostyán Panzió (Szőlő u. 1).

Next

/
Oldalképek
Tartalom