Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon (Budapest, 1990)

A magyar országi búcsújárás rövid története

Mi a búcsú?

A katolikus egyház a búcsúról szóló tanítását a bűnbánati fegyelemmel, a bűnbánattartással összefüggésben fogalmazta meg. „Az ősegyházban a bűnbánókra engesztelő cselekedeteket róttak ki, mielőtt a feloldozással visszafogadták őket a hívek közösségébe. Ebből a jóvátételi tartozásból elengedtek bizonyos részt, elsősorban akkor, ha valamelyik életben maradt vértanú az elengedést szenvedéseire való tekintettel kérte. Az ilyen büntetéselengedésből fejlődött ki a búcsúengedélyezés. Ma azt nevezzük búcsúnak, hogy az Egyház Krisztus és a szentek érdemeire való tekintettel az őszinte bűnbánónak részben vagy egészben elengedi bűneiért való tartozását.” (Hitünk és életünk. Hittankönyv. Budapest, 1975. 229. o.)

Történelme során az Egyház számos templomot ruházott fel a búcsúnyerés kiváltságával. Sok esetben elindítója lett ezzel a templom tömeges és szervezett felkeresésének, azaz a zarándoklatoknak meghatározott ünnepeken, más esetben pedig a búcsúkiváltság adományozásával hivatalosan ismerte el a már élő búcsújárást. A könyvben bemutatott búcsújáró helyek többsége rendelkezik ezzel a kiváltsággal.

A búcsúról szóló hivatalos egyházi tanítást, a búcsúnyeréssel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat hasznosan foglalják össze azok a könyvek, amelyeket a közelmúltban a Szent István Társulat adott közre: A búcsúk imakönyve. Budapest, 1985, Büntetéseink elengedése. A búcsúkról. Budapest, 1989.