Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)

Az elmúlt 30 év

A Krisztus halálát megidéző indítás már katarzist keltett bennem, ami szo­katlan, hiszen rendszerint a tragédiák tetőpontjaként kerülhetünk ebbe az emelkedett lelkiállapotba. Az író, vala­mint a rendező szerepében számomra újként bemutatkozó Horányi László ötleteinek szerencsés ötvöződéseként tehát már az indítás elgondolkodtatott, meghatott. A Golgota eseményei, Jézus halála, most az anya, Mária szemszögéből tárultak elénk. Jézus a keresztfán János apostolra bízza édesanyját: „János, íme az anyád!” - szavakkal. S ez a János - hol narrátorként, hol megelevenedett szereplőként idézi fel elképzelései és ismeretei alapján Mária életét. Az imádságos, tisztaéletű és lelkü­letű kislány nagylánnyá érik előttünk, aki az angyali hírnöktől tudja meg kiválasztottságát, azaz hogy Isten fiát, Jézust mondhatja majd gyermekének. Ettől kezdve nagyon is asszonnyá, anyává válik szemünk előtt, aki gondosan mosdatja, beszélni tanítja a gyermek Megváltót. O testi gondozója, ápolója nevelője is lehetett az Isten Fiának. rvj cn 2 o cn A nyitóelőadás képei: Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma című rockoperája, a Nagyváradi Szigligeti Színház előadásában

Next

/
Oldalképek
Tartalom