Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
Az elmúlt 30 év
Knédli (Népszabadság, 1999■ augusztus 15-) Négy Habsburg-receptet kínál Nagy András darabja, azaz harminchat esztendő történelmét sűríti négy jelenetbe, pletykákban és étkekben, főképp édességekben elbeszélve. Meglehetős leleménnyel teremt szürreális nyelvi játékot abból az alapötletből, hogy a közönségesen csak gyengeelméjűként emlegetett Ferdinánd király tudatán átszűrve jeleníti meg annak korát trónra lépésétől trónfosztásáig, azaz a múlt század középső harmadát, amelybe történetesen a reformkor, a forradalom és szabadságharc, az önkényuralom és a kiegyezés is beleesik. A magyar történelem dicső korát egy hibbant Habsburg szemszögéből láttatja tehát. A király gasztronómiai szemlélete mulatságosan fordítja át a dolgokat. Lehet játszani tényekkel, szavakkal, történelmi figurákkal, Metternichtől Kossuthig, Napóleon fiától, a Sasfióktól Windischg- rätzig. Nagy móka a forradalmat úgy látni, mintha a magyarok a bolond királyért és az igazi jó vargabélesért harcolnának, s az is jó mulatság, ha kiderül, hogy Ferenc József valójában a Sasfiók fia, azaz Napóleon unokája. Az Esztergomi várszínház és a Madách Színház közös produkciójaként hirdetett előadásban Csizmadia Tibor rendező még fokozza is a csúfondáros, gúnyolódó alaphangot. Fölerősíti a konyhai szempontot. A szereplők szinte folyamatosan sütnek-főznek vagy esznek. De a konyhai működést éppoly kevéssé veszik komolyan, mint a politikát vagy a családi életet. A konyhában is romantikus dilettánsok. Óriási lendülettel szórnak, dobálnak, kavarnak, és gusztustalanul falnak. Lehet, hogy erőteljesebb volna, ha legalább a konyhában pontosnak, ügyesnek, tehetségesnek mutatkoznának, ha legalább azt komolyan vennék, mintegy a komolyan vehetetlen történelem ellenpontjaként. Igaz, azt a darabot (a történelem abszurditásába beletörődő, a végpusztulást mindössze elősegíteni akaró utolsó római császárról) már megírta Dürrenmatt. Király Anna díszlete rengeteg különböző dobozból, bőröndből, utazóládából áll, kalapdobozban tartják a koronát, s a trón is be van dobozolva. Kofferok szolgálnak ablakként és kamraként. Beléjük, közéjük bújik a feladatai elől menekülő király. A rendezés különben ötletesen használja ki a tér adottságait, a szereplők mindenhonnan érkeznek, mindenütt mozognak. A Ferdinándot alakító Kerekes László nemcsak kedves, kövérkés jóembert játszik, akitől egyszerűen távol van a politika minden mocska és bonyolultsága, hanem igen gondosan egyensúlyoz az elmebaj, a puszta jámborság és együgyűség, meg a tudatos tiltakozás lehetőségei között. A betegség változékonyságát kihasználva, finoman imbolyogtatja a figurát az ostobaság és a bölcsesség nem is oly távoli végletei között. Kitűnő Némethy Ferenc Metternich szerepében. Kicsinyes vén csibész, aki kelletlenül, de kedélyesen veszi tudomásul, hogy lejárt az ideje. Szűcs Gábor Windischgrätz energikus fontoskodását ábrázolja lenyűgözően, Kiss Mari pedig a dolgokat valójában kézben tartó, irányító Zsófia racionális, kiszámítottan működő hatalmi megszállottságát adja megy- győzően. Kökényessy Ági elragadó, mint fiatal és falánk kislány, de nincs annyi tömés a földön, amivel az előadás végére kövér öregasszonyt lehetne csinálni belőle. Tisztesen kidolgozott alakítást nyújt Kerekes Viktória (a feleség, Mária Anna szerepében), Barát Attila György (a doktor), Debreczeny Csaba (Ferenc József) és Löte Attila (Ferenc császár). Zappe László
