Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
A Mandragora című előadás Tjr—H rí co CT O CD ex. 2009. július közepén a komáromi Jókai Színház Niccolo Machiavelli Mandragora című vígjátékát is, amelyben Madonna Lucretia szerepét a felvidéki társulatnál gyakran vendégeskedő magyarországi Szoták Andrea formálta meg. A történet szerint a fiatal Callimaco (Hajdú László) beleszeret Lucrétiába, aki Nicia ügyvéd (Ropog József) felesége. A színen azonban megjelenik Ligurio (Mokos Attila), aki segíti a fiatalembert szerelmi vágya elérésében. „Ha madonna Lucretiának hozzá méltó férje lenne, aki szereti öt, mégis félrelép, akkor elítélnénk. Ám Nicia ügyvéd idős, félművelt, újgazdag firenzei méltóság, így azt mondjuk, legyen a legényé, aki más értéket képvisel. Ezért szorítunk a fiataloknak” - mondta a rendező, aki Gadus Erika díszlet- és jelmeztervezővel együtt jól bejárható teret, egy reneszánsz várost képzelt el színhelynek, hiszen „azt szerettük volna a néző elé tárni, hogy a firenzeiek mennyire kiszolgáltatottak egy korrupt városban a hatalomnak” - nyilatkozta Lévay Adina. A fanyarul pajzán komédián jól szórakozhattak a nézők. Ritka vendégek a Vajdaságból A határon túli magyar színházakkal rendelkező régiók közül legritkábban a Vajdaságból láthatók előadások az Esztergomi Várszínház színpadán. A Szabadkai Népszínházát 1945-ben, amatőrökkel alapították, 1968-ban azonban az igazgató úgy gondolta, hogy a magyar tagozatnak végre képzett színészekből kellene állnia, és ezért szerződtetett tagjait tanulni küldte Marosvásárhelyre (ott ketten végeztek) és Budapestre (ott tízen). Jugoszlávia egyébként a szocialista országok állampolgárai szemében abban az időben még Nyugatnak számított. A nyolcvanas évek közepére azonban ez az érzés is kezdett elmúlni, ráadásul Szabadkán sokáig nyomot hagyott az akkori szerb direktor - a különben nemzetközileg méltán elismert rendező - Lju- bisa Ristic 1985 óta tartó ámokfutásának a hatása, amelyre ráment a város szimbólumaként ismert műemlék jellegű színház- épület csakúgy, mint a nemzetiségi társulatok. A szabadkai igazgató-főrendező ugyanis deklaráltan multikulturális alternatív előadásokat akart látni a jugoszláv államszövetség jegyében. Az csak később derült ki a világ számára is - amikor Ristic már mindenütt nyíltan a háborús bűnös Milosevics jobb-kezeként jelent meg -, hogy valójában már akkor, a színpadon is a soviniszta „nagyszerb álom” beteljesítését készítette elő a Nagy Szerb Állam jegyében. A szabadkai magyar színház profilmó- dosulása miatt, s hogy lássanak a vajdasági magyarok magyar nyelvű színházat, jó időre tájolásra kényszerült Közép-Európa akkori legfiatalabb teátruma, az 1974-ben alapított Újvidéki Színház, amelyet pedig éppen azért hoztak létre a város aktív közreműködésével, hogy a jugoszláviai magyaroknak s alkotóknak - a Népszínház másfajta feladatkörét kiegészítendő - nyíljék lehetőség a művészszínházi tervek, színpadi kísérletek megvalósítására. A politikai helyzet, a polgárháborúk és az általános nyomor azonban az egész országban méltatlan helyzetet teremtett. Az áldatlan állapot lényegében majdnem az ezredfordulóig eltartott. A különösen hányatott sorsú Szabadkai
