Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
színészi képességgel, kimagasló énektudással, mozgáskultúrával, tánctehetséggel kell rendelkezzék ahhoz, hogy a „musical” öt percen túl nézhető legyen. Azonfelül Komáromban fél play-backkel játszották, és az élő ráénekléssel nincs is mód az esetleges hibák javítására. Eközben táncolnak, némelykor vetkőznek és öltöznek, lendületesen játszanak a színésznők, és igyekeznek kihegyezni a poénokat. Cs. Tóth Erzsébet, Varsányi Mari / helyette Esztergomban Benes Ildikó, Stubendek Katalin, Vincze Emőke és Holocsy Krisztina lenyűgöző profizmusát dicsérte a például Kisvárdán nekik ítélt különdíj és közönségdíj is. A felvidéki teátrum vezetése 1996-ban kifejezetten ennek a darabnak a rendezésére kérte fel a magyarországi Mikó Istvánt, és bizony jól tette. Ahogy ez az imént már idézett krónikából szintúgy kiderül: „Az esztergomi színházkedvelő közönség az Apácákat a Várszínházban július 27-28-án este a Komáromi Jókai Színház művészeinek előadásában ismerhette meg, akik - a vendégrendezö Mikó István instrukciói szerint - hűen tolmácsolták a szerzői elképzeléseket. Az öt igen tehetséges színésznő remek énekhangja és megy- gyözö színészi játéka kellemes élményben részesítette a nézőket, akik ezen a hétvégén a Várszínházban kerestek felhőtlen kikapcsolódást." (Esztergom és Vidéke, 2001. augusztus 2.) A következő évben [2002], a Jókai Színházban 2000-ben bemutatott Rideg Sán- dor-Tímár Péter-féle vígjátékot, az Indul a bakterházat tekinthették meg az esztergomiak is. 2004 nyarán pedig minden addigi komáromi sikert felülmúló színházi vállalkozást lehetett itt látni, éspedig a felvidéki társulat névadója által eredetileg is színműnek írott A gazdag szegények zenés változatát, amelynek ősbemutatóját egy hónappal korábban, 2004. július 9-én tartották a révkomáromi Tiszti Pavilon Szabadtéri Színpadán. Az akár „örömszínháznak” is nevezhe- Az Indul a bakterház tő produkciót először magam is a zsúfo- című előadás lásig megtelt Várszínházban láthattam, tehát szemtanúként számolhatok be lenyűgöző hatásáról, s arról, amikor az esztergomi bemutató vastapsos fogadtatása után a hazatérő közönség tagjai itt is, ott is az imént látott produkció fülbemászó dalait dúdolgatták. Ráadásul a csillagfényes nyári este is rácáfolt a nyitány refrénjére: „Itt állunk mi a város peremén, II Egyetlen vagyonunk a remény, // Esik az eső, majd csak eláll, II Süssön a nap, süssön már.” Pontosabban az időjárásra vonatkozó remény kivételesen beteljesült: a határon túli társulatok egyik legjobbika ezt a szívet melengető „vígszínművet a fővárosi népéletből, sok zenével” mindenek tetejébe gyönyörű időben is játszhatta el. Az előadást néhány helyen úgy hirdették, mint amelyik a „cifra nyomorúság” helyzetének komikus, olykor tragikomikus pillanatait eleveníti fel. De maga a produkció nem a Csiky Gergely nevéhez kapcsolható társadalmi vígjátékok sorát gazdagítja, sokkal inkább olyan, mint például a Csókos asszony. Még a díszlet is azt sugallja: a kedves, penészes, a szegények közösségének összetartozását tükröző bérház nyugodtan lehetne akár a mai Józsefvárosban is. A műfaja tehát leginkább a kissé ironikus, fanyar operettre emlékeztet. Hiszen a 2 cc 2