Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)

Az elmúlt 30 év

00 100 ezer forintos tagdíj és az éves szinten megtartott legalább három saját bemuta­tó elmaradt az Esztergomi Vár-Színház­nál. A Szabadtéri Színháznak Szövetsé­ge nemeslelkűségének és az Esztergomi Vár-Színház elmúlt húsz éves eredmé­nyeinek köszönhetően mégsem került ki az intézmény ebből a tagságból, pedig az említett feltételeknek már idén sem tudott megfelelni. A színház művészeti vezetője örömmel mondta el, hogy a pár hete Budapesten tartott, a Szabadtéri Színháznak Szövetsége által rendezett sajtótájékoztatón „összezártak az Esz­tergomi Vár-Színház mögött” és tovább­ra is szakmai szolidaritásukról és elis­merésükről biztosították a királyváros nyári teátrumát. Horányi László a sajtótájékoztatón ezek mellett felidézte a 2008-as évet, amikor összevonták a várszínházát, a feszti­válszervezést, a művelődési házat és a kultúrmozgó néven futó mozit. Ekkor született meg az új név is, a Várszínház és Kultúrmozgó Nonprofit Kft. A név a mai napig él, holott nincs mögötte tarta­lom, mivel sem a várszínház nem tartozik ehhez a céghez, illetve mozi sincs már Esztergomban. A Várszínház és Kultúr­mozgó Nonprofit Kft.nem működteti a színházat, hiszen, mint az a tájékoztató elején elhangzott, a Magyar Nemzeti Múzeum működteti azt, Esztergom váro­sa pedig támogatással segítette 2010-ig működését. Az ügyben az is zavaró - foly­tatta Horányi László - hogy amikor az önkormányzat pénzt ad a Várszínház és Kultúrmozgó Nonprofit Kft., akkor nem a várszínháznak, hanem valóságban a közművelődésnek adja. A név így megza­varhatja azokat a támogatókat, akik való­jában a várszínházát szeretnék támogat­ni, vagy azt elősegíteni. Ezt a félreértést tisztázni kellene, de a vezető hozzátette, hogy már több alkalommal is kérte a pol­gármestert illetve a képviselő-testületet a név változtatására. Az is előfordult, hogy azért volt eredménytelen az Esztergomi Vár-Színház a pályázata, mivel a kiíró a Várszínház és Kultúrmozgó Nonprofit Kft. eladósodott helyzetére hivatkozott, holott a két intézménynek ilyeténképpen sincs egymáshoz semmi köze, csupán a névazonosság. Horányi László hozzá­tette, hogy egy korábban tett városházi ígéret szerint a helyi művelődési házak összevonásra kerülnek, s akkor a név is változhat, addig azonban tartalom hiá­nyában hamis kép alakulhat ki a partne­rekben, a pályázati kiírókban, a szponzo­rokban és a közönségben a szóban forgó intézményekről. Végy karjaidra idő - a Pusztaszó együttes koncertje

Next

/
Oldalképek
Tartalom