Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)
A nagy temetés
a látogatás, amelyet Francesco Cossiga olasz államfő tett a magyar egyházmegyében. De mindenképpen fontos (netán legfontosabb?), hogy milyen világegyházi ismert személyiségek jártak odafönn. Casaroli bíboros, a Vatikán Állam nemrégen még aktív államtitkára, ma már nyugalmazottként is többször felkereste ezt az országos és európai ereklyét. A Canterbury érsek még Lékai László bíboros idején 1980-ban járt itt. És nem mulasztotta el, hogy a Várheggyel szembeni Szent Tamás-hegyet, az azon lévő Becket-kálvá- riát, az angol egyház kiemelkedő érsekének emlékére szentelt golgotát végig ne járja, fel egészen a csúcsig. A kálvária utolsó jelenetéig, amely mögött a parányi, de annál szebb kápolna őrzi a századok emlékeit. (Bár csak gyors, kapkodó munkával sikerült ennek a kockakövekkel, lassú lépcsőzet- tel ellátott kálváriának a rendbehozatala Bizony volt itt ta- kargatnivaló sok. Sőt! Mondhatjuk, hogy a kálvária mintha megdermedt volna a félig újjászületés állapotában. Hiszen egy-két éve nem jut megfelelő pénz a folytatásra. A Canterbury érsek azonban időt szánt hazája egyik legnagyobb érsekének Becket Tamás emlékének szentelt kálváriadomb megtekintésére.) És a további méltóságok, az egyházi hierarchia kiemelkedő vezéralakjai egyre-másra jöttek el. Igazi céljuk az élő magyar egyház fejével történő találkozás, ám egyúttal az egyház szinte élő hegyének, élő kőbe, márványba és szívekbe vésett, festett hagyományainak megtekintése is vezérelte őket. Mintegy tíz éve itt járt Hössner kölni bíboros érsek. Nem egyszer a híres osztrák bíboros, König is áthaladt a hegyen és letérdelt a Bazilika kupolája alatt, a csodálatos Grigoletti-képpel szemben. Amerikából, Clevelandból John Kroll bíboros is meglátogatta történelmi szülőhelyünket. A nagy temetés Az egyházi és a világi uralkodók temetése nem a könnyes gyászé, inkább valamiféle elgondolkoztató határkő, a zajló 97