Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)
Nem végleges következtetések a legrégibb magyar királyi kegyhelyről - Esztergom város ezeréves fennállása évfordulójánek megünneplése
A megyei tanács elnöke dr. Kiss István és e sorok írója kaptuk a bátorítást — és azonnal elő is álltunk a kéréssel a Pénzügyminisztériumban. Dr. Kiss megyei elnök — természetesen a megyei pénzügyi vezető társaságában — az évenkénti költségvetési tárgyalások alkalmával először az 1978. évi tervtárgylás során — hatékony előkészítés mellett — hozta elő a témát. A tárgyalást vezető dr. Bíró Dénes főosztályvezető nagy megértéssel fogadta a már a miniszterig eljuttatott kérést. (Akkori miniszter dr. Faluvégi Lajos és az illetékes miniszterhelyettes dr. Kállai Lajos volt). így a VI. ötéves terv végéig évenként emelkedő összegben kapta e célra a megyei tanács az állami hozzájárulást. (1980- ban már 12 millió forintot) A megye természetesen ezeket az összegeket beszabályozta az esztergomi költségvetésbe, a Vaskapui út építésére. („Az előkészítés munkájában nagy szerepet vállalt Máthé Endre pénzügyminiszteri osztályvezető és a megyei pénzügyi osztályvezető, akik mindketten kiemelt pozícióban voltak a Dunakanyar Intéző Bizottságnál is. Máthé Endre: pénzügyi szakbizottsági elnök, és e sorok írója a Komárom megyei területi bizottság elnöke.) E konspirativ összjátékból egy országos jelentőségű, ma már tudjuk, hogy európai-értékű eredmény született: a Várhegy eljutott az államfők fogadási szintjéig. (A Vaskapui út viszont még nem készült el egészen. Szerencsére az infrastruktúrát immár más apróbb támogatásokból is finanszírozni lehetett. Jelszó: „ha már elkezdtük, a végére is kell jutni, hogy hasznot hozzon...”) Az út pár év alatt végül is elkészült és nem is annyira a turizmust szolgálta (és ma is szolgálja) mint magát a várost. Mellette egy teljes városrész épült — zömmel magánerőből. Az idegenforgalom a város egészét tekintve, főként a várhegyet érintette leginkább és általában a fölfelé haladó trend-vonal volt a jellemző az 1970-es évtizedben, és a 80- as évtized első részében. A Dunakanyar dollár-hozama értelemszerűen évről évre nőtt. 88