Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)
Esztergom a magyar történelemben
Bottyán hadvezéri tetteiről a „kereskedőktől, iparosoktól vásározó parasztoktól, borkereskedőktől nyüzsgő utcákon” épült számos templomról készült képek megfelelő zenei aláfestéssel. És a fény ámykontúrok útján „valamennyire láthatóvá válna néhány jellegzetes épület, miközben felhangzik Babits Mihálynak a városról szóló gyönyörű költeménye: Az első szent király itt született, s azóta szent város ez: Szent és gyámoltalan... Sötét kor ez, barátaim! Szörnyű rabságból ébredünk s átallunk a szabadságért küzdeni. Templomokat romboltunk s rá nem értünk építeni; jó ha még saját ledőlt falunkat fölrakhatjuk, hogy elbújhassunk szégyenünkkel! Mi ma már a semmiért harcoltunk, mint üres gép, barbár századok harcánál szömyebb harcot. Egymást vontuk az ágyúk elé... Majd a városképek változásai alatt Révész Béla elbeszélő, az 1934-ben írott „Esztergomi lélek” című kötetében így lelkesült Esztergomért: „Hogy búgnak a harangok. Délben, amikor süt a nap, tüzel a verő és hangok mennyezete alatt áléi a város, nyári este, amikor földudál a bécsi hajó, az álmos nap aranyában a bástya ormán megragyog az üdvözlő zászló és a harangzúgás, mint dajkáló hullámzás ringat az éjszaka elé; külön hallom a Barátok harangját, derült csendülésű, szalagosán zendülő és a hangok türemlése ejti a fohászt Szent Ferenc szelíd, sápadt koldusaira; csilingel a határban a Rozália-kápolna csenge- tyűje és futamodik a vidámság, az acélos kalász morajló ren- gete fölött; mordul a Bazilika harangja, ömlő rengés, melytől megreszketünk mindannyian... hogy búgnak a harangok... megszőtt emlék, lövellő káprázat. 112
