Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - V. Népi vallásosság, művelődés
FARAGÓ TAMÁS HAGYOMÁNYOK ELMÚLÁSA (A szokások és az értékrend változásának vizsgálata a házassági szezonalitáson keresztül.) Ha az ember a házasságkötések adatait figyeli, rögvest szembetűnik, hogy megoszlásuk az év során manapság sem teljesen egyenletes. Van amikor több, van amikor kevesebb esküvő zajlik le, vannak preferált és kevésbé kedvelt időszakok, kitüntetett és nem annyira szeretett hónapok. Ráadásul ha időben visszafelé megyünk, ezek az ingadozások egyre erősebbek, a XVIII-XIX. században nem egy esetben egészen szélsőséges különbségeket mutatnakf Ha kíváncsiak vagyunk e jelenség hátterére, akkor az első pillanatban úgy tűnik, hogy nem vagyunk különösebben nehéz helyzetben. A házasságkötések havonkénti ingadozásával, az esküvők és lakodalmak időzítésével más-más meggondolásokból és némileg eltérő forrásbázisra támaszkodva ugyan, de több társadalomtudomány is foglalkozott és foglalkozik. A legtöbb figyelmet a néprajzkutatás szentelte e kérdésnek. Bár az utolsó évtizedben előfordult egy-egy anyakönyvi adatokra támaszkodó vizsgálat is (Kós Károly második világháború után készült, de csak 1980-ban publikált munkája e tekintetben kivételnek tekinthető), a néprajzosok elsősorban a szóbeli gyűjtésre és megfigyelésre alapozták következtetéseiket. Ez természetesen, mint azt később látni fogjuk, számos előnnyel járt - gondolok itt elsősorban az esküvők-lakodalmak hátterének, összefüggéseinek, valamint az ott megjelenő szokáselemek részletes leírásának lehetőségére. Voltak azonban e módszernek bizonyos hátrányai is, különösen ami az egyedi konkrét esetek és történések pontosságát illetőleg a normáktól való eltérést illeti. (Szintesoha sem találkoztam pl. annak megjelölésével, hogy a leírt esküvő és lakodalom mikor történt, hanem csak azzal, hogy mikor szokták tartani.) A történeti demográfia és szociológia jóval egzaktabb forrásokra - anyakönyvekből illetve hivatalos statisztikai adatközlésekből számított pontos népmozgalmi adatokra - épített, de ezeket többnyire periférálisként kezelték. A demográfusokat mindig jobban érdekelte a születések és halálozások szezonalitása, mint a házasodásé, így a szóban forgó, gyakorta helyi kutatások során feltárt és nemcsak tartalmában, hanem tér- és időbeliségében is korlátozott értékű adatok részletes elemzésével nem igazán foglalkoztak. A szociológiai kutatás viszont többnyire meghatározott célok: pl. a szabadidő-felhasználás, az életmód változásainak időzítéséhez (Hernádi 1985), vagy a vallásosság fennmaradásának kimutatásához (Csanád 1976) használta a házasságok havonkénti ingadozására vonatkozó adatokat. A részletkutatások - elszórt közlések eredményeit összegző írások megállapítása szerint az esküvő és a lakodalom legfőbb ideje a hagyományos magyar (népi) társadalomban a farsang és az ősz-tél eleje volt (Szendrey-Szendrey é. n., Balassa-Ortutay 1979., Györgyi 1990). Ezzel szemben a demográfiai kutatás (Vukovich 1963) amellett, hogy bemutatta a város és vidék szezonalitása közötti eltéréseket, a házasodási mozgalom csúcsait májusban és őszben jelölte meg, mivel újabb, 1960. évi adatokkal dolgozott. Hernádi Miklós (1985) Budapest és az 1960-1976 közötti megyei bontású népmozgalmi adatközlések alapján viszont nemcsak a szezonalitások eltérését mutatta be, hanem a lakodalmak évi eloszlásának átrendeződését is megkísérelte ábrázolni: ti. azt, hogy a kezdetben február-május-novemberi csúcsokkal rendelkező görbén hogyan kerültek lassan előtérbe a meleg nyári hónapok (június-július-augusztus) és csökkent a hagyományos időszakok, a farsang és a november kedveltsége. Bár a fenti megállapítások között is voltak kisebb ellentmondások, a téma iránt további két impulzus keltette fel érdeklődésemet. Az első magukkal az adatokkal kapcsolatos. Egy nagyobb történeti demográfiai munkához való adatgyűjtés közben számos, egy-egy település népességtörténetére vonatkozó helytörténeti írást néztem át, s közöttük sok a házassági szezonalitásra vonatkozó, az összegezést megkísérlő néprajzi megállapításoknak ellentmondó (és néprajzkutatók által nem ismert) adatra akadtam. Egyrészt a szóban forgó települések történeti adatai nem voltak béoszthatók sem a hagyományos falu és a modem városi település szezonalitásának egyszerű kettősségébe, másrészt nem fértek be a farsangi-őszi házasodási modell kategóriájába sem, hanem 307
