Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)

Előadások - VI. Szimbolika, haraldika, művészettörténet

Az evangélikus templomok toronyórával való ellátottsága is vidékenként nagy különbözősége­ket mutat. 1813-ban a Vasi Közép és Vasi Felső Senioratus területén a parochiális egyházak mintegy 10%-a, a Somogyiban 1814-ben több, mint 1/3-a volt órával ellátva, sőt ez utóbbiban 1820-ra már minden második templom tornyában fellelhető az óra. Ugyanezen idő tájt a békési esperesség anyaegyházaiban még tornyos templom is alig akadt, a zalai és veszprémi esperességhez tartozó 29 vizsgált helységben pedig egyetlen óráról sem tesznek említést az 1815. évi források. A katolikus templomok feltehetően mintegy 30-40 évvel korábban jutottak el a toronyórával való ellátottságnak erre az imént bemutatott szintjére. Az egri egyházmegyében pl. 1780 körül már minden 25 templomból legalább kettőnek a tornyában óra állott. A nagy toronyóra készítési hullámot a napóleoni háborúk okozta gazdasági krízis, majd az 1811. évi pénzdevalváció vetette vissza, s a reformkorra az évente előállított mennyiség már messze elmaradt a virágkor csúcsnak számító éveinek teljesítményeitől. Végezetül megállapíthatjuk, hogy az ország területén a templomtoronyórák eloszlásának - a vizsgált korszak elején még fennálló - nagyfokú különbségei a 125 év alatt nagyjából kiegyenlí­tődtek, viszont kisebb régiók között továbbra is maradtak jelentős különbségek. Az órával ellátott és óra nélküli templomok aránya mindvégig a katolikusoknál volt a legmagasabb. A protestánsok kényszerű elmaradottsága az utolsó kb. 40 évben mérséklődött számottevően. A felekezetek közti órabirtoklási vitákra, az órák élettartamára és árainak változására, a jelesebb órásokra és műhelyekre, a piaci körzetek nagyságára stb. terjedelmi korlátok miatt itt nem volt mód kitérni. FORRÁSOK Szeged város tanácsülési jegyzőkönyvei. 1730-1807. Csongrád Megyei Levéltár (Szeged) IV. A. 1003. a. Szeged város gazdaszéki jegyzőkönyvei. 1791-1802. Csongrád Megyei Levéltár (Szeged) IV. A. 1004. a. Canonica visitatio. 1746-1780. Egri Főegyházmegyei Levéltár (Eger) F. 3412. skk. Canonica visitatio. 1813-1820. Evangélikus Országos Levéltár (Budapest) 5-6-7. fasc. Székesfehérvár város tanácsülési jegyzőkönyvei. 1770-1830. Fejér Megyei Levéltár (Székesfehérvár) IV. A. 1002. Debrecen város házipénztári számadásai. 1732-1828. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár (Debrecen) IV. A. 1012/a. Canonica visitatio. 1755, 1780, 1841. Prímási Levéltár (Esztergom) Can. Vis. Lib. 4L, Lib. 135., Lib. 456/a. Egyházközségi javak conscriptiói. 1809. Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára (Debrecen) I. 1. s. 1-7. kőt. Acta Cassae Parochorum. Egyházmegyék szerint besorolt iratok. Egri egyházmegye. 1733-1779. Szerk.: HENSZLMANN Lilla. 1-2. füzet. Budapest, 1969. TAKÁCS József: A toronyórák története. Theológiai Szemle 1990. 6. sz. 352-356. p. 379

Next

/
Oldalképek
Tartalom