Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
Sr. BEKE MARGIT SSDN A KATOLIKUS EGYHÁZ TOVÁBBÉLÉSE 1945-1946-BAN Hazánk vesztes félként került ki a II. világháború poklából, és kénytelen volt viselni annak minden következményét. A katolikus egyház is sokat veszített, hiszen intézményeinek objektumai - templomok, kolostorok, iskolák - nagyrészt rombadőltek, intézményrendszerei fellazultak, a hívek pedig szegényen, reménytvesztetten, betegen, fogságban, intemálótáborokban tengették életüket. A püspöki kar joggal állapította meg: "Hazánk is forradalmi lázban ég",1 és olyan intézkedések történtek, amelyek alapjában rázták meg állami és társadalmi létünket, de legsúlyosabban az egyházat érintik. Valóban, az egyház közjogi kiváltságai megszűntek, a földek államosításával az egyházat megélhetési alapjától fosztották meg, és az anyagiak után tervbe vették a szellem társa- dalmiasulását - és nem sikertelenül. Ennek eszközei az egyesületek feloszlatása, egyházi személyiségek hitelének rontása, sajtótámadások. Mégis, kezdetben az egyház magatartásában azt fejezte ki, hogy a vallásszabadság alapján folytathatja addigi tevékenységét, s miközben állandóan védekezésre szorult, kereste a modus vivendit, pl. nem tiltotta meg papjainak belépését a szakszervezetekbe, sem a Madisz-ba,2 sőt átszervezte iskoláit az új típusú nyolcosztályosra,3 noha kifejezte aggályát a színvonal erőltetett nivellálása miatt. Többen foglalkoztak az egyház politikai vetületével,4 de az egyháznak van egy másik arca: a belső élete, önépítése, a poraiból megelevenedő főnix-képe - és ez kevéssé ismert. Az előadás elsősorban az egyház szervezeteinek, egyes intézményeinek - az iskolák kivételével - szervezésére fekteti a hangsúlyt, továbbá arra, milyen módon van jelen a határainkon túli országokban és végül a katolikus mozgalom (AC) és hitélet megnyilvánulására. EGYHÁZSZERVEZÉS - ÖNÉPÍTÉS A papság, amelyik a végsőkig kitartott hívei mellett, maga is nagy veszteséget könyvelhetett el.5 A magyar egyház feje, Serédi Jusztinián bíboros a háborúnak utolsó napjaiban váratlanul távozott az élők sorából, őt követte néhány nap múlva vértanúságával Apor Vilmos győri püspök. Előttük hűnyt el Bubnics Mihály rozsnyói, majd Mikes János szombathelyi megyéspüspök. Ennyi haláleset után jó hírnek számított, hogy Sopronkőhidáról kiszabadult a nyilasok fogságából Mind- szenty József veszprémi és Shvoy Lajos székesfehérvári püspök. A politikai határok által kettészelt egyházmegyék egyházjogi rendezése kérdőjel maradt, illetve a magyarrészi megyéket helynökök kormányozták.6 A megüresedett püspöki székek betöltésével megújul a püspöki kar.7 Élére 1945. október 7-i esztergomi ünnepélyes székfoglalásával Mind- szenty József hercegprímás személyében markáns egyéniség került. A sűrű történelmi levegőben már ott lebegett valami az embert-próbáló sötét napokból. Bámulatosan, egymástól függetlenül csengenek össze efféle gondolatok. Ahogyan Bárdos István hittanári főbiztos írta, roppant szegényes volt ez a bevonulás, a töviskoszorús és keresztes Krisztushoz hasonlóan nehéz keresztet nyomtak a főpásztor vállára, és elindították a magyar keresztúton.8 De gondolhatunk arra a püspökkari konferenciára,9 ahol Czapik Gyula egri érsek köszöntötte a hercegprímást, amikor ilyen minőségben körükben először megjelent, azt kívánva, hogy amikor vállaira vette a keresztet, azt ne a Golgotára, hanem a Feltámadás hegyére vigye. Az egyházkormányzat megkönnyítését szolgálta a legnépesebb esperesi kerületek megosztása. A hercegprímás szerint "Az esperes a lelkipásztori munkának a munkavezetője, a főpásztor őrködő szeme".10 Fontosságát kiemelte az a tény is, hogy az új espereseket személyesen iktatta be tisztségükbe, amikor a fővárosi három kerületi esperesség helyett négy újnak a határát jelölte ki, ennek ellenére a plébániák egyes kerületekben aránytalanul osztódtak meg a hívek számához képest. Amíg pl. az óbudai legjobban ellátott esperesi kerület - 98 608 fővel 38 misézőhellyel jelenti, hogy 67
