Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
Egy másik, sokkal korábbi, a szekfűi konzervatív hagyományokat követő összegzés Simon Lászlótól származik: a németországi vallási reformmozgalmak "közvetítik azokat a gondolatokat a hazai zsidóság felé, melyeknek eredményeként a 30-as években még csak amorf nyugtalanság, belső olvadás indul meg köreikben, mely erős ortodox visszahatást vált ki, másrészt azonban a nyugtalan lelkeket erős tudásszomjra, iskolázásra, művelődésre sarkallja".41 A magyarországi zsidóság másik pólusán a hagyományhű ortodoxia tömegei helyezkedtek el. Tudós rabbi vezetőik - emeljük ki közülük Hászám Szófér (Schreiber Mózes) pozsonyi főrabbi nevét - minden reformkísérlettel szembehelyezkedtek, legyen szó bármilyen "csekélyről" is. Felfogásukban ugyanis minden engedmény szükségképpen a vallás sérelmét jelentené. A világi művelődéssel szembeni ellenállásukat azzal magyarázták, hogy művelőik ezáltal is távolabb kerülnek a hagyományos zsidó felfogástól. A modem alapokra helyezett rabbiképzéssel szembeni tiltakozásuk is ebben keresendő, mert - úgymond - ha a rabbijelöltek világi tudományokat is hallgatnak, akkor kevesebb idejük jut az elmélyedésre a zsidó tanokban.42 Tartózkodásukat az emancipációs törekvésektől szintén a tradicionális zsidó vallási élet féltésében kereshetjük. Óvták a zsidóságot a jogegyenlőség vallásosságra nézve károsnak vélt következményeitől. Emiatt történhetett, hogy 1847-ben Ugocsa megye zsidósága "kijelentette a Pesti Hitközségnek, hogy inkább lemond a boldog jövőről, ha a zsidók állapotának megjavítása vallásuk legcsekélyebb megváltoztatásától tétetnek függővé".43 Aggodalmaikat részben igazolni látták abban, hogy a zsidóreform úttörői közül számosán elhagyták utóbb a zsidó vallást. Simon László megállapítása szerint Mendelssohn "... követőinek egy része azonban túlhajtott gyötrődésekkel aposztáziába menekült, a többség pedig visszakanyarodva a judaizmus bástyái közé, már nem befelé támasztott igénynek nézi a szabadságot és igazságot, hanem a zsidóság jogait kikényszerítő fegyvernek".44 A meglévő feszültségek korszakunkban még nem vezettek az ún. orthodoxia és a mérsékelt reformok, az ún. neológia hívei közti formális szétváláshoz. Az majd csak az 1869-es kongresszust követően történik meg. Addig fennmaradt - igaz csak látszatra - a magyarországi zsidóság egysége. Az ortodoxia 1844-ben kísérletet tett a reformok leállítására. A kétes szerepet játszó, az ortodoxok és a mérsékeltebbek közt lavírozó Horowitz Pinkász, pápai főrabbi kezdeményezésére Pakson tanácskozást tartanak a két nézet képviselői. A rabbiülésen mindössze 25-en, többségében az ortodoxiához közel állók jelentek meg, s ez eleve meghatározta annak kimenetelét. A paksi gyűlés sikertelen volt. A meglévő elvi ellentétek deklarálásán túl más eredmény nem született. IV. A magyarországi zsidóság történetírói a századelő évtizedeiben gyakran foglalkoztak 1848-49 zsidó vonatkozású eseményeivel. Általában is nagy érdeklődéssel fordultak a XIX. század felé. Mára már klasszikusnak számító könyvében Bernstein Béla hosszan és mélyrehatóan elemzi azokat az okokat és körülményeket, amelyek együttesen vezettek az 1849-es emancipációs törvényhez. Hangyaszorgalommal állítja össze évtizedek munkájának eredményeként a zsidó honvédek és tisztek mind teljesebb névsorát, ezzel is bizonyítandó a magyarországi zsidóság aktív részvételét a szabadságharcban.45 Könyvében közli a Szegeden hozott törvénykönyv szövegét, és a következő értékelést fűzi hozzá: "Az elvet46 tehát kimondták, de gyakorlati alkalmazására még soká nem került sor. Mégis nagy jelentőséggel bírt, hogy az idézett törvényt meghozták és az a mód, ahogy elfogadták. Egyhangúlag és »köztaps« között fogadta el az országgyűlés Szegeden a zsidókról szóló törvényt. Az a beszéd pedig, melynek kíséretében azt Szemere Bertalan miniszter- elnök és belügyminiszter bejelentette, maga felért egy szép tettel. Ez a beszéd a magyar zsidók hazafias működéséről a lehető legfényesebb bizonyítékot bocsátott ki."47 Egy másik - Groszmann Zsigmond tollából származó - tanulmányban az alábbi sorokat olvashatjuk: "A szegedi nemzetgyűlés pedig 1849. július 28-án tartott utolsó ülésén egyhangúlag kimondja a zsidók emancipációját magyar honszeretetük jutalmául."48 Bár nem kifejezett kutatási területe, az idős Marczali Henrik az 1930-as években két tanulmányában, pontosabban előadásában is foglalkozik az emancipációs törvénnyel. Túl azon, hogy ismerteti a törvény megszületésének körülményeit s szövegét, nem ad arról elemzést, ill. értékelést.49 62
