Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
SCHWEITZER GÁBOR GONDOLATOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ELSŐ EMANCIPÁCIÓJA KAPCSÁN (1849) I. a. "Folyó évi július 28.-a ránk, az addig kitaszított népfajra nézve, nagy szent nappá lett, a szabadság ünnepévé. Hála a mindenhatónak! E napon miniszterelnökünk, Szemere Bertalan váratlanul, reménytelenül, mint mikor a tiszta égboltról villám csap le, a zsidók teljes emancipációját indítványozta. A nemzetgyűlés meg volt lepetve, le volt igézve s tetszésnyilvánítások között, minden formaságok félretételével egyhangúlag megszavazta a törvényjavaslatot.... A szolgaság, a megvettetés napjai tehát elmúltak. Polgártársak! boruljunk le az Úrnak szine előtt és adjunk hálákat neki..." - olvashatjuk az "Egy zsidó polgárokból alakult egylettől" aláírású kiáltványban.1 Ez a rendkívül lelkes hangvételű írás a Honvéd c. lap 1849. augusztus 4-i számában látott napvilágot. Az aláírók enthuziazmusának oka a Szegeden ülésező országgyűlés által egy héttel korábban elfogadott 1849: IX. tv. volt, mely kimondta Magyarország zsidó vallású lakosainak polgári és politikai jogegyenlőségét. Ezzel a jogalkotói aktussal egyben lezáródott a forradalmi korszak törvényhozó tevékenysége is, hisz alig két héttel e törvény kihirdetését követően a világosi síkon - mondhatnánk de iure - véget ért a magyar polgári forradalom és függetlenségi harc kora. Maga a törvény, bár hatályba a bekövetkezett események miatt sohasem léphetett, történelmi jelentőségű. Ez ad magyarázatot arra, hogy e dolgozat, ha szűkre szabott terjedelmi keretek között is, de foglalkozni kíván a magyarországi zsidó emancipáció elvi, elméleti problémáival - felvillantva a magyar társadalom és a hazai zsidóság XIX. századi történelmének néhány mozzanatát; továbbá magának a törvénynek az általános elemzésével s az emancipációt kimondó jogszabálynak a későbbi magyar zsidó történetírásban való megjelenésével. b. Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc mérföldkövet jelentett Magyarország újkori történelmében. A reformkorban kibontakozó tudatos polgári átalakulási, modernizációs törekvések - még ha olykor magukon is viselték az ellentmondásosság jegyeit - a 48-as pesti forradalmat követően teljesedtek ki. A magyar zsidó történelem szemszögéből nézve szintén korszakhatárt jelentett 1848-49. Ez az időszak adott a zsidóságnak elsőként alkalmat arra, hogy sorsa alakulását tevőlegesen is befolyásolja, aktív részt vállalva az ország küzdelmeiben. Anélkül, hogy a teljesség igényét akárcsak megközelítőleg is célul tűznénk ki, szükségesnek tűnik néhány köztörténeti eseményre utalnunk.2 c. Az 1848. március 15-ét követő eufórikus hangulat a pesti zsidóságot is magával ragadta. Ezt juttatja kifejezésre az a körlevél is, melyet két nappal később ”A honi izraeliták belügyeit kezelő választmány” adott közre. A hazai zsidóság vezetői úgy vélték, hogy miután a 12 pont tartalmazza a törvény előtti egyenlőséget is, a rég óhajtott jogegyenlősítés így automatikusan megtörténik. "Alólírt elnök3 ... ez alkalommal arról is tudomást szerzend, valljon szükséges lesz-e még, a magyarországi és kapcsolt részekbeli összes Izraelitáknak a többi lakossággali jogegyenlősítése iránt készült petitiót, az országgyűlésnek benyújtani, vagy pedig a mint reményleni lehet, azonnal ki fog mondtam általa az az elv, hogy ezentúl polgári és politikai tekintetben csak magyarok lesznek és a vallás semmi akadályul nem fog szolgálni, s így a 4-ik pontban érintett törvény előtti egyenlőség polgári s vallási tekintetben az Izraelitákra is minden megszorítás nélkül teljed."4 Reményeiket az események nem igazolták. Még március folyamán, de különösen áprilisban az ország több nagyvárosában - így Pozsonyban, Pesten, Székesfehérváron, Pécsen, Szombathelyen is - zsidóellenes megmozdulásokra került sor. A kormányzat erélyes fellépése e mozgalmakat hamar leszerelte, de a forradalmat élő magyar társadalom és a zsidóság közti kapcsolat ezután sem lett harmonikus. 55
