Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - X. Személyiségek az egyházban
Msgr. LADOCSI GÁSPÁR A JANZENISTA KOPÁCSY JÓZSEF Mária Terézia királynőnek a magyar katolikus egyház egész felépítését újraszervező és megszilárdító rendeletéi folytán természetes igény és törekvés volt mind az uralkodóház mind az egyházi vezetők részéről, hogy a prímási szék betöltője, Esztergom érseke - aki 1714 óta a Német-Római Birodalom hercege címet viselte -, a római pápától elnyelje a bíborosi kalapot is. Ennek a hagyománnyá lett szokásnak első képviselője gr. Batthyány József prímás volt (1777); érvényben van napjainkig, mindössze három kivételt ismerünk, amely közül kettő esetben a prímások rövid ideig tartó működése teszi érthetővé a bíborossá kreálás elmaradását: Mária Terézia unokája, Ferenc császár unokaöccse és sógora Lotharingiai-Habsburg Károly Ambrus főherceg (1808-9) és a magyar szabadságharc éveinek prímása: Hám János (1848-9) alig egy évet voltak az esztergomi főpapi széken (érsekségük esztendeje amúgy is viharos időben volt). A harmadik hercegprímás, aki nem kapta meg a szent bíbort, Kopácsy József volt, ö kilenc esztendeig töltötte be ezt a tisztet (1838—47). Szinte minden életrajza megjegyzi, hogy janzenizmusa miatt nem lett bíboros belőle. Ismerve a kor pápájának, XVI. Gergelynek az egyéniségét - aki túlon-túl szigorú volt mind a hagyományos mind a korában új utat kereső teológiai nézetekkel, irányzatokkal szemben - nem is számíthatott Kopácsy ügye nála megértésre. (Érdemes párhuzamba állítani Simor János prímás esetével: Simor az I. Vatikáni Zsinaton azon kevesek közé tartozott, aki a pápa által nem kívánt állásfoglalása mellett mindvégig kitartott, sőt el is hagyta a zsinatot, de IX. Pius pápa három évvel később, 1873-ban mégis bíborossá kreálta.) Katolikus történetíróink Kopácsy janzenizmusának tényét törekedtek enyhíteni: "a vélt", a "korábbi", "az alaptalannak tartott vádak szerinti" jelzőkkel; de ez a II. Vatikánum előtti, az apologetika hatása alatt álló történetírásra volt jellemző. Mielőtt Kopácsy személyiségére rátérnénk, magának a janzenizmusnak a történelmi jelentőségét kell tárgyilagosan értékelnünk. A janzenizmus lényege a katolikus egyházon belüli szélsőséges augusztinizmus. A janzenisták sohasem voltak katolikus-ellenesek, nem tekintették magukat a Római Anyaszentegyházon kívülieknek, de erős összeütközésben voltak a jezsuitákkal. A janze- nizmust nem lehet "jezsuitás legyintéssel" kriptokálvinizmusnak mondani, már azért sem, mert éppen a kegyelemtanbeli fogalmazási közelség miatt ők küzdöttek legkeményebben a kálvinisták ellen az egyház a védelmében - írja találóan Illyés Gyula Racine drámáinak bevezetőjében1 - mely ki-ki átkozza és jezsuitáival támadja őket. Nem hallgathatjuk el, hogy a janzenizmus mai kutatásában igen nagy érdemei vannak a jezsuita teológusoknak. A protestáns történészek hasonlóképpen értékelik a janzenista mozgalmat. "A janzenizmus katolikus mozgalom, a francia katolicizmus terméke, nálunk is csak a katolikus osztrák befolyás alatt álló nyugati részeken eresztett gyökérszálakat" - írja róla Zolnai Béla.2 A janzenizmus történelmében három szakaszt különböztethetünk meg. C. Jansenius Augustinus című posztumusz művéhez kapcsolódó viták ill. a port-royal-i lelkiség kibontakozásának kora az első szakasz, a XVII. század második felében. A janzenizmus felszámolására való törekvések kora a második, ebben főként R Quesnel teológiája az elítélés tárgya, a XVIII. század első négy évtizedére esik. A harmadik korszakban a Pistoiai Zsinat (1786) elítélését szorgalmazza ill. teszi kötelezővé VI. Pius pápa "Auctorem Fidei" kezdetű konstitúciója (1794). E harmadik szakaszhoz tartozik Kopácsy hercegprímás alakja is. A Pistoiai Zsinaton mintegy összefoglalták a janzenista kegyelemtant, mégpedig közel a quesnel-i álláspontokhoz, ellene voltak a Jézus Szíve tiszteletnek (amit a jezsuiták szorgalmaztak), ugyanúgy a szentképek és a kegyképek tiszteletében megmutatkozó túlzásoknak, valamint a bűnbánati szokásoknak és a búcsúk túlzottan tárgyiasított gyakorlatának. Kopácsy József janzenizmusát illetően az esztergomi érseki székre történt kinevezésének eseményei mutatnak rá magára a tényre. Joggal jegyzik meg egyes történészek, hogy amikor először utasította vissza a prímási széket, azt már jenzenizmusa miatt tette;3 olyan helyzetbe került volna ugyanis, hogy utánanéznek Rómában annak, aláírta-e az "Auctorem Fidei"-t, és igazolhatósága 549
