Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IX. Egyház és társadalom
közül legjelentősebbnek tekinthető az 1936-ban tartott misszió, ugyanis ekkor és ennek hatására érlelődött meg a kunszentmártoni hívek lelkében a Kármel alapításának gondolata.4 Mint látni fogjuk, ebben a szándékukban nem álltak egyedül. Ma már nehéz megállapítani, hogy az Angelo Rótta pápai nunciusnak tulajdonított jelszó: "Kolostorokat az Alföldre!" - valóban az ő ajkáról hangzott-e el legelőször, de az bizonyos, hogy az 1938-ban meghirdetett Szent István emlékév keretében Budapesten megrendezett Eucharisztikus Világkongresszus óriási fellendítő hatást gyakorolt a szerzetesrendek működésére, pasztorációs tevékenységüknek az alföldi tájakra való kiteijesztésére. Jó néhány életképes szerzetesrend vállalta az Alföld, ahogyan akkoriban nevezték: a "nagy magyar Afrika" belmisszióját.5 A jezsuiták Hódmezővásárhelyen honosodtak meg, ahol a tanyavilágra is kiteijedő plébániát szerveztek. Kiskunfélegyháza közelében a Szentkút gondozását a pálosok vették át, vállalva a nagy kiterjedésű tanyavilág pasztorációját. 1940-ben történt a kunszentmártoni Kármel alapításán kívül a szerviták makói letelepedése. Ez utóbbiak 1948-ban Törökszentmiklóson szintén meghonosodtak. A Domonkos-rendiek Debrecenben, Gyulán, a kapucinusok Szentesen, Békéscsabán, Nagymágocson, a ferences atyák Csongrádon és Debrecenben alapítottak kolostort. Ennek a belmissziónak a vonulatába tartozik a kunszentmártoni kármelita rendház és kápolna létesítése is. Történelmi jelentősége pedig abban áll, hogy a XIV. század óta Magyarországon létező kármelita rend, illetve annak 1697-ben Győrött letelepedő reformált ága (a teréziánus Kármel) két és fél évszázados - kizárólag dunántúli, illetve budapesti - működés után meg tudta tenni az áttörést, és eljutott végre a keleti országrészbe. Halász Imre polgári iskolai tanárnak és a köréje tömörült pártolóknak köszönhető, hogy ötven évvel ezelőtt: az 1940. év folyamán sikerült a Kármel hajtását beültetni a nagy magyar alföldi pusztaság termékeny talajába.6 Élő szemtanúkkal a közelmúltban folytatott beszélgetések nyomán és a naprakész pontossággal vezetett rendi krónika tanulmányozása alapján világos színekkel rajzolódnak a kunszentmártoni kármelita kolostor alapításának részletei. (Az említett rendi krónika 1989 őszén került vissza Kunszentmártonba. Közel negyven évig a váci püspöki levéltárban őrizték.) Halász Imre özvegye elmondta, hogy félje a harmincas évek közepén úgynevezett "Szív-héten" vett részt Budapesten a Manrézában. Az előadások szünetében P. Hajós Miklós kármelita rendfőnökkel beszélgetett a folyosón, arra terelve a szót: milyen lelki haszonnal járna, ha a kármeliták Kunszentmártonban megtelepednének. A rendfőnök megkérdezte:- Hol van az a Kunszentmárton?- Az arzénes ügyek közelében! - felelte Halász Imre, utalva az akkortájt nagy port felkavaró nagyrévi gyilkosságsorozat megdöbbentő eseményeire.- Imádkozzunk, hogy szándékaink az Isten akaratával találkozzanak! - próbálta lezárni a beszélgetést a rendfőnök. Ekkor P. Révay Tibor jezsuita atya csatlakozott a beszélgetéshez:- Páter, menjenek a Tiszántúlra, mert ott olyan a lelkűiét, mint a kőszikla! Minden misszió hiábavaló! Ne hagyjuk a magyarok lelkét elveszni! Miklós atya ekkor még nem tett kötelező ígéretet, de magáévá tette a gondolatot.7 Visszaemlékezésében Halász Imréné azt is megemlítette, hogy a szerzetesek Kunszentmártonba való telepítésének tervezgetésénél szóba jöttek a pálosok és a ferencesek is. Létszámgondok miatt azonban egyik rend sem tudott kedvező választ adni. A pálosok akkor kezdtek újra meggyökeresedni hazánkban, a ferencesek pedig egyik alapításukat a másik után kezdeményezték, s eljutottak a teijeszkedés lehetőségének határához. A kármelita rend viszont örvendetes fellendülésének időszakát élte. Három kolostorában (Győr, Budapest, Keszthely) az 1940. év elején 52 felszentelt páter, 28 örökfogadalmas segítő testvér, összesen 80 kármelita szerzetes élt. A terjeszkedésre tehát minden lehetősége, személyi feltétele adva volt.8 A szerzetesek letelepítésére előkészítő bizottság alakult 1936-ban, s arra a következtetésre jutott, hogy legkevesebb áldozattal éppen azt a szerzetesközösséget tudná megnyerni, mely a lakosság életkörülményeinek legjobban megfelel, legtöbb lelki előnnyel jár a község és a környék számára. Ez a rend pedig a kármeliták rendje. Legrégibb a világon, tagjai teljes szegénységben élnek, egyszerűek, igénytelenek. Kolostoraikat általában a városok legszegényebb negyedeiben építik fel.9 1940. június 22-én vonultak be Kunszentmártonba a kármelita atyák, és elfoglalták a rendelke506
