Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IX. Egyház és társadalom
FÜLÖP ÉVA MÁRIA A BENCÉS BIRTOKOK GAZDASÁGI IRÁNYÍTÁSA (1848-1949) A történettudomány szerves részét képező gazdaságtörténeti kutatásokban - tekintve hazánk gazdasági-társadalmi fejlődését - kiemelkedő helyet foglal el az agrártörténet, s ezen belül, mivel a magyar mezőgazdaság fejlődése történetében a nagybirtok meghatározó szerepet játszott, az uradalomtörténet kutatása. Jelen előadásunkat - amely egy tervezett nagyobb munka résztanulmányának összefoglalójaként itt csak a bencés uradalmak gazdasági irányítását vizsgálja - adalékul szánjuk ahhoz a további kutatómunkához, amelynek célja egyrészt a világi és egyházi nagybirtokok kapitalizmus kori történetének feltárása, másrészt azon sajátos vonások vizsgálata, amelyek az egyházi nagybirtokokra jellemzőek. A XVII. században az újjászerveződő magyar bencés konregáció központja Pannonhalmán alakult ki, melyhez 1639-ben fiókapátságokként Bakonybél és Dömölk kapcsolódtak. A Tihanyi Apátság birtokaiért a bencés rend altenburgi apátsága fizette meg a fegyverváltságot a török hódítás korszaka után. Tekintve azonban a nagy távolságot és a nyelvi nehézségeket, 1716-ban Tihanyt és birtokait húszezer aranyforintért átengedték Pannonhalmának. A bencés uradalmak (a rendhez 1885-ben még Zalavár csatlakozott) gazdasági fejlesztésében meghatározó szerepe volt a rend központi gazdasági szerveinek. A szerzetesrendi birtokok 1786. évi szekularizációja után a bencéseket jogaikba ismét visszahelyező, 1802. március 12-én kelt királyi resolutio a pannonhalmi főapátokra ruházta a főapátság és a fiókapátságok birtokai kezelésének felelősségét. A gazdaságok fejlesztése összhangban állott azzal a törekvéssel, hogy a rendre nehezedő terhekből a fiókapátságok vállalni tudják a rájuk eső részt. A (Zalavárral együtt) mintegy 60 000 kataszteri holdat kitevő birtok célvagyonként alapul szolgált az immár "tanítói rendi" jelleget öltött "Pannonhalmi Szent Benedek-rend" öt apátsága, két főiskolája (teológiai, illetve tanárképző), gimnáziumai és székházai, valamint az általuk pásztorait községek elemi iskolái, plébániái, templomai és kápolnái fenntartására. A visszaállító oklevél értelmében a rend kilenc gimnázium (Nagyszombat, Pozsony, Sopron, Kőszeg, Győr, Komárom, Esztergom, Székesfehérvár, Pécs), a pápai grammatikai osztályok és az alapítványi birtokaikon lévő plébániák és káplán- ságok Vallásalap megterhelése nélküli ellátását vállalta. Az öt apátság birtokai e célkitűzésnek alárendelten, a központi gazdasági szervek irányításával egységbe fogva működtek. A fő gazdasági cél - az intézmények ellátása, fenntartása - és az erősen centralizált szervezet - a külföldön létező bencés kongregációktól eltérően a Pannonhalmához csatlakozott apátságok fiókapátságokként kezelése és ennek a rendi szervezetnek az átvitele a gazdasági irányítás központosítására is - magyarázzák, hogy az apátságok gazdasági kapcsolatainál a "külső" irányultság mellett legalább olyan fontos volt a rendi gazdaságok egymás közötti gazdasági összeköttetése is. A "belső" gazdasági kapcsolatok nemcsak a pénzbevételek meghatározott hányadának a központi pénztárba történő befizetésére korlátozódtak, hanem elsősorban a termelés és bizonyos területeken az értékesítés összehangolását jelentették. A főapát gazdasági felelőssége kiterjedt a rend minden birtokára, az elidegenítést kivéve övé volt a javak főfelügyelete. Az apátokat a főapát nevezte ki, a királytól csak megerősítést kaptak. Az erősen központosított szervezetben a fiókapátságok apátjainak csak tanácsadási joguk volt monostoraik személyi és dologi ügyeiben, a határozathozatal végső soron a főapátot és a rendkormányzat központi szerveit illette. Mivel az 1816. évi rendi káptalan úgy határozott, hogy az apátságok összes birtokai az összes székházak ellátása végett egyesítve maradjanak, s ezt a döntést az uralkodó 1817-ben el is fogadta, ezért az apátok kötelesek voltak számot adni apátságaik jövedelméről, s a központba beadni az ellátásukon felül maradt "fölös jövedelmet". Engedményeket e téren csak Hajdú Tibor főapát (1910-1918) tett századunk elején, 1912-ben megerősítve az apátok közvetlen ellenőrzési 495
