Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IX. Egyház és társadalom
BŐSZE SÁNDOR AZ EGYHÁZAK ÉS EGYESÜLETEK SOMOGYBÁN (1867-1918) Az egyesületi tevékenység némely szférája már korszakunk előtt is rendelkezett a felekezetekhez kapcsolódó - esetenként jelentős - elemekkel. Ez különösen két, a karitatív és a kulturális egyesülettípusra volt jellemző. A kiegyezést követő változások, a polgári állam kialakulása, s az ezzel párhuzamosan érvényesülő liberális eszmék térnyerése és gyakorlatba ültetése, mint az más európai országok esetében is megtörtént, törvényszerűen vezetett az állam és az egyház - különösen a katolikus - összeütközéséhez. Egy olyan folyamatról van szó, amely már szinte az első pillanatban, a kiegyezés előtt indult meg Simor János hercegprímássá történő kinevezésével, s majd három évtized múltán, 1894-95-ben kulminált. 1867-68-ban egyik sokat vitatott terület az iskolaügy volt. Az ország tanítóinak a modernebb tanügy megvalósítását célzó, még a kiegyezés előtt megindult mozgalma Eötvös kultuszminisztersége idején bontakozott ki. A miniszter komolyan számított a megalakuló tanítóegyletekre is.1 Megszervezésük azonban nagyon lassan ment, mert az állammal folytatott küzdelemben a feleke- zetiséget hangsúlyozó egyházak nemcsak azt, hanem egymást is gyengítették. Az egyházakhoz nem kötődő tanítóegyletek mellett az 1860-1880-as esztendőkben számos katolikus, református és evangélikus is alakult, így például: Kaposváron, Karádon, Tabon, Kadarkúton, Csurgón, Igáiban, Marcaliban.2 Eötvös József 1867-es felhívását3 követően alakult népnevelési egyletek esetében is nagyobbak voltak - a felekezeti alapon széthúzó, mint az összetartó erők. Ezért és a kormány centralizációs szándékaival szemben álló megye törekvései folytán, Somogybán - amiképp országszerte is - igen vontatottan alakultak a népnevelési egyletek, s a megyei egyesület meg sem született. A kaposvári, a felső-babócsai járási, a tabi kerületi, a karádi katolikus, a nagyberényi katolikus és a csurgói járási népnevelési egyletek pedig rendkívül rövid életűnek bizonyultak.4 A kedvezőtlen feltételek ellenére, azonban alakult egy olyan egyesület, amelyet a falusi népművelés és tolerancia szép példájaként említhetünk. A népnevelési egyletek sorában—országos viszonylatban—egyedülállóan hosszú ideig, a hat évtizedig tevékenykedő Babócsai Alsó-Járási Népnevelési Egylet, későbbi nevén a Csokonya Vidéki Népnevelési Egylet5 megszületése körül számos katolikus, református és evangélikus lelkész is bábáskodott. Az egyesület negyedszázados működését köszöntő ünnepi közgyűlésen, 1893-ban, jogos büszkeséggel jegyezhették meg: "ma már alig létezik mindössze húsz népnevelési egylet hazánkban... minő örvendetes benyomást gyakorolt annak szemlélése, miként kezdenek leomlani a válaszfalak, melyek a honfit a honfitól, egyik vallásfelekezetit a másik felekezetbelitől annak előtte oly ridegen elszigetelték. Főurat, középosztálybelit, kereskedőt, iparost és földművest, katholikus és protestáns papokat és tanítókat, keresztényt és zsidót, kik előbb egymástól elzárkóztak, most egy ... közös célért lelkesülni és munkálni látni olyan látvány volt, amely egy szebb jövő hajnalaként tűnt fel előttünk."6 Az egyesület sikeres működését az a rendkívül aktív mag biztosította, mely jobbára tanítókból, plébánosokból, lelkészekből és jegyzőkből állott. A modem tudományos eredményeket is közvetítő egylet a népművelést a szó legnemesebb értelmében végezte. Az 1882-83-as országos antiszemita zavargásokkal egy időben jelentkező zsidóellenes egyesületek tagjai között - a vonatkozó irodalom szerint - számos, az alsópapsághoz tartozó katolikus lelkipásztor is volt. A megyében kevés adat szólt a papság szerepéről, negatív szinten tulajdonképpen csak a Somogy megyei Keresztény Védszövetség alakulása körül bábáskodó két katolikus pap nevével lehetett találkozni.7 Miután tevékenységük meglehetősen aktív volt, a veszprémi püspök az egyesületből való kilépésre szólította fel őket.8 Az antiszemita atrocitások kapcsán név szerint még egy pap, Újváry Ferenc nevét őrizték meg a korabeli források. A kaposvári plébános, az 1883. augusztus 20-i ünnepélyen a fenyegető tömeggel szemben bátran állt ki a zsidók mellett, és határozottan a rend megőrzésére szólította fel híveit.9 Miközben a dualista korszak egyházpolitikai küzdelmei a csúcspontjukhoz közeledtek, az egy491
