Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - VII. Egyháztörténeti források, módszertan
DOBLER MAGDA MAGYARORSZÁGI SZERZETESRENDEK GYÓGYÍTÓ HAGYOMÁNYA A katolikus egyház kolostori medicinája a régi rómaiak fürdő tradícióját és természetgyógyászati módszereit vette át és fejlesztette tovább. A "balnea mixta", a gyógyfüves fürdő jelentett felfrissülést és a testi-lelki bántalmaktól való megszabadulást. Böjtidőben és minden pénteken tartózkodtak a fürdőzéstől, éppúgy, mint a húsételtől, hogy bűneikért vezekeljenek. A böjt viszont a diétázás egyik formáját jelentette, még koplaló napokat is tartottak. Kolostorkertekben gyógyfüveket termesztettek, azokból oldatokat főztek, hogy azokat a kolostor orvosa gyógyításra használja. A népet megtanították gyógyfüveket termeszteni és azokat alkalmazni. Járvány idején fenyőt és más füveket égettek, hogy azok füstjével a levegőt fertőtlenítsék. A Pannonhalmi Szent Benedek-rendi Főapátság Levéltárában elfekvő írások számolnak be erről. A fürdőkultusz masszázzsal inkább a városokban terjedt el. A szokást később, a török időkben a mohamedánok is átvették. A tisztaságot és azáltal az egészség megvédését minden vallás fontosnak tartotta. Híres budai és más török kori fürdők tanúskodnak erről. A kolostori iskolákban egészségtant is tanítottak. Az 1686-os ostrom idején Budavár alatt irgalmasrendi tábori kórház működött. A török hódoltság után ispotályokat rendeztek be a betegek gyógyítására és a szegények istápolására. A XVII. századtól az akkori Magyarországon a portugál származású Istenes Szent János által alapított Irgalmasrend 13 kórházat létesített. VIII. Orbán pápa Istenes Szent Jánost a kórházak és betegek védőszentjévé avatta, mert akkor is a betegeket és a szegényeket istápolta, amikor elmegyógyintézetbe zárták érte. Ott megismerte az akkori elhagyatottak és kiszolgáltatottak sorsát, amin változtatni akart, ezért kórházakat alapított. XIII. Leó pápa a "Haldoklók litániájába" is belefoglalta Szent János nevét. Az utolsó magyar rendi sematizmus szerint Magyarországon 1650-ben, Szepesváralján alapították az első irgalmasrendi kórházat. 1856-tól 1920-ig a rend magyar kórházai az osztrákoktól függetlenül működtek. A Pozsonyi Irgalmasrendi Kórház 1669-ben létesült, 1726-ban az egri, 1737-ben a temesvári kórház nyitotta meg kapuit. Mária Terézia egészségnevelő programja keretében 1755-ben a pápai, 1760-ban a kismartoni és a nagyváradi, 1771-ben a váci kórházzal bővült az egészségügyi hálózat. Majd 1848-ban Kossuth Lajos is megemlítette egyik beszédében a rend áldásos működését a pesti Invalidus Házban. Még 1796-ban Szakolcán, majd 1806-ban Budán bővült a rendi kórházhálózat. Az uttóbbihoz tartozott rövid ideig a budai Lukács és állandóan a Császárfürdő. A sort 1834-ben a szatmárnémeti kórház zárta le. Trianon után 5 rendi kórház maradt magyar kezelésben: az egri, a pápai, a váci, a pécsi és a budai. 1940-től 1944-ig a temesvári, a nagyváradi és a szatmárnémeti kórházak újra a magyar rend- tartományhoz tartoztak. A budapesti, egri és a váci kórház a háború alatt alaposan megsérült. 1950-ben az Irgalmasrend magyarországi kórházait államosították. Papok, orvosok, műtősök, gyógyszerészek, vegyészek, laboránsok, ápolók, pedagógusok és szociális gondozók tartoztak a személyzethez. Az irgalmasrendi kórházakban gyakorolt terápia a szerzetesek által végzett lelki gondozásból, gyóntatásból, példaadásból és annak követéséből állt, ami jó hatást gyakorolt a betegekre. A könnyebb betegeket a friss levegő, a természetben végzett kertészkedés segítette a gyógyulásban és a társadalmi beilleszkedésben. Az idős, tehetetlen betegeket öregek otthonában tartották 435
