Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)

Előadások

Főt. FABINY TIBOR ev.

EVANGÉLIKUS SZELLEMI ÁRAMLATOK FESZÜLTSÉGEI A XVII-XVin. SZÁZADBAN

I. A Kárpát-medence magyar, német és szlovák anyanyelű evangélikusai (kiváltképpen lelkészei) a XVII/XVIII. század fordulóján két teológiai irányzat feszültségében éltek. Egyik oldalról a wittenbergi, a másik oldalról a hallei egyetem szelleme feszült egymásnak.

Mielőtt e részben teológiai, részben egyházpolitikai küzdelemnek a magyarországi lecsapódását ismertetném, legyen szabad rámutatnom arra, hogy miben látom a két jelentős irányzat máig is egyházformáló jelentőségét összeurópai viszonylatban.

I. a. Friedrich August Tholuck (fl877) értékelése óta sokan nemcsak az ólutheranizmus skolasztikájának, hanem egyenesen "a racionalizmus előtörténetének" tartják a lutheri orthodoxia irányzatát. A XVI/XVII. század wittenbergi tudósait - Hunniust, Hafenreffert, Calowot, Deutsch- mannt és másokat - lehet ugyan egyoldalúsággal és merev konfesszionalizmussal illetni, magát a jelenséget azonban, ugyanúgy mint az azt felváltó pietizmust, kötelességünk árnyaltan értékelni.

Bizonyára igaza volt az egykori neves finn püspöknek, Jaakko Gummerusnak (|1933), aki egyik munkájában azt írta, hogy a lutheri orthodoxia nem rabszolgaságba hajtó iga, hanem lelkesítő eszmény is volt. Valóban: kettős nagy érdeme, hogy a középkori babonaságtól megtisztított religi- ozitást, valamint az új életeszményt adó és új korszakot nyitó lutheri reformációt felbecsülhetetlen értéknek tekintette, és szinte féltékenyen őrködött annak megtartásán. Igaz, több vonatkozásban kizárólagosságra is törekedett, de ez nem von le érdemeiből.

Tudós, de ugyanakkor a későbbiekben epigon vezérei viszont nem számoltak azzal, hogy Luthernek nem volt lezárható tanítása, és őt ezért nem is lehetett kodifikálni. A lutheri orthodoxia- ha szemléletes képpel akarnánk élni - Magyarországon is erős épületet emelt a reformáció fölé, ezt azonban akaratlanul is a neoskolasztika levegője hatotta át. Négy oszlopon nyugodott az épület előcsarnoka: A XVI. század vége óta erős ráhatással aláíratott "Formula Concordiae" alapos ismeretén, a kátéoktatáson, az énekeskönyvek bibliánál is gyakoribb használatán és a tiszta tanítást tükröző posztillairodalmon.

Még tovább színezve a képet: négyféle folyondár kúszott fel ezekre az oszlopokra: a fundamentalizmus, a dogmatizmus, a hierokrácia és a polémia folyondára. Ezekkel együtt fokozatosan tért hódított a tekintélyelv, a tradíció, az intellektualizmus és a mechanizmus futónövénye is.

Nos, egy ilyen képzeletbeli épülethez volt hasonlítható - sok más európai egyházhoz hasonlóan- a magyarországi lutheranizmus a XVII/XVIII. század fordulóján. Bőven mutathatnánk be e korból komoly műveltségű prédikátorokat, akik ilyen szellemben prédikáltak, s akik számára a tiszta tanítás követelménye sokszor megelőzte a Krisztust igazán követő, tiszta élet igényét. Idézhetnénk bőven magyar, német vagy szlovák evangélikus teológusok wittenbergi doktori disszertációiból: ezek a magasfokú tudományos igényesség mellett erősen hangsúlyozták, sőt ki is élezték a felekezeti ellentéteket. Az orthodox polémia éle mind a katolikus, mind a helvét, mind az antitrinitárius irányzatok ellen irányult.

I. b. Érdekes jelenségként kell megemlítenünk ebben az összefüggésében a XVII. századi magyar protestantizmusnak azt a sajátságát, hogy a lutheri orthodoxia dogmatikus és polemikus gondolkodásmódját a helvét hitvallású református magyarság körében már 1630 táján felváltotta a puritanizmus szelleme. Főbb képviselői Hollandiában és Angliában szívták magukba az új eszméket, amelyek mintegy átmenetet képeztek az orthodox és a pietista irányzatok között.

Tudjuk, hogy a korábban népszerű heidelbergi egyetem - amelyet addig leginkább frekventáltak a magyar református hallgatók - 1622-ben áldozatul esett a 30 éves háború dúlásainak. Ott ezért több évtizeden át szünetelt az oktatás. így jutott Leidenbe, majd Cambridge-be, ahonnan hazajővén nemsokára Rákóczi György erdélyi fejedelem udvari lelkésze lett Medgyesi Pál, aki 1636-ban

35