Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
emberek megszokták, hogy nemcsak egy módon lehet kereszténynek lenni. Sőt egyes helyeken, például Erdélyben vagy Litvániában együttélés is kialakult. Erdélyben a földesurak katolikusok voltak, a jobbágyok pedig nem egy helyen görögkeleti románok. Nem tudunk arról a középkor folyamán, hogy ebből valamiféle türelmetlenség következett volna, sőt számos olyan adatunk van, hogy maga a katolikus földesúr épít templomot görögkeleti jobbágyai számára. Az eretnekmozgalmakat természetesen Európának ezen a részén is üldözték, különösképpen a huszitákat. Az üldözésben azonban nagymértékben közrejátszott, hogy e mozgalmak antifeudálisak voltak, a társadalmi rendszer átalakítására törekedtek, és mivel a mozgalom a vallás színeiben jelentkezett, az eretnek, a huszita vallást üldözték. A reformáció hullámai elérték ezt a tájat is, és ezzel a vallási kép még tarkábbá lett. Magyarországon a keleti és nyugati kereszténység mellett megjelent a lutheri, majd a kálvini, harmadsorban antitrinitárius, unitárius egyház, hogy a többieket, egészen a szombatosokig ne is említsem. Egyik egyház sem volt azonban elég erős ahhoz, hogy a másikat megsemmisítse. Ugyanakkor déíről jelentkezett a magyar és lengyel történelem legnagyobb ellensége, a török hódítás. Valamilyen módon rendezni kellett tehát az együttélés problémáit. A XVI. századi református egyház ugyanolyan türelmetlen volt Magyarországon, mint nyugati hittestvérei. Hogy csak egy-két példát említsek, 1563-ban Méliusz Péter debreceni püspök egyik prédikációjában egyenesen azt a kijelentést tette, hogy a fejedelemnek kötelessége "a hamis tudománt, a pápa hitét bármilyen módon kiirtani". De ugyanúgy az 1566-os tordai országgyűlés is azt a törvényt hozta, hogy "azok az egyházi renden lévő személyek, akik a pápai tudománhoz ragaszkodnak, és attól megtérni nem akarnak, az országból kiűzessenek". Tehát itt sem a teológusok részéről indult el a vallási türelem, hanem a külső veszély, a politikai helyzet miatt az állam volt kénytelen lépni. Az igény az volt, hogy az állam politikai egysége megmaradjon, amihez viszont a vallási pluralitást el kellett ismerni. Elmondhatjuk, hogy nem teológai meggondolás, hanem politikai és társadalmi nyomás kényszerített ki valamiféle türelmi állapotot. 1573-ban Lengyelországban évekig, sőt évtizedekig tartó belső háborúskodások után a nemesség Varsóban konföderációra lépett és kimondotta, hogy a vallási harcoknak véget vetnek, és békében akarnak egymással élni. Ez a szerződés, amelyet canones dissidentium-nak, disszidens határozatnak neveznek, Lengyelországban tulajdonképpen vallási békét teremtett, legalábbis papíron, törvényes vonalon. Báthory István királysága alatt - aki az erdélyi hagyományt is áthozta magával - a katolikus, református, unitárius egyház teljes egyenlőséget élvezett. A lutheránusoknál az zavarta az együttélést, hogy bennük elsősorban nem a más vallását, hanem a németet látták. Lengyelországban tehát deklarálták a pluralitást, bár a földesúri jog továbbra is érvényben maradt. Másként alakult a helyzet Erdélyben, ahol európai összehasonlításban is a legvegyesebb volt a lakosság, és így nem alakult ki államvallás. Ebből következett, hogy a fejedelem minden egyház legfőbb patrónusa volt az országban. Ebben nyilván közrejátszott, hogy a fejedelem, Szapolyai János Zsigmond sorba ment a reformáció hullámain, és elérkezett az unitárius hitig. Erdélyben sajátos helyzet alakult ki, és a megegyezés, a különféle felekezetek egyenjogúsítása vagy ahogy akkor nevezték, a bevett vallások közé való felvétele gyors folyamatként játszódott le az 1550-es, 1560-as években. Ismertek ugyan az adatok, de legyen szabad mégis idéznem: 1557-ben a tordai országgyűlés bevett vallássá nyilvánította a lutheri felekezetet, 1564-ben ugyancsak Tordán a kálvini irányzat kapott egyenjogúsítást. Ahogy e törvény mondja, "a királyi városok, mezővárosok, falvak, bármelyik vallást követhessék, hitükön lévő prédikátort tarthassanak, a velük ellenkezőt pedig elbocsájt- hassák". Nem nehéz felismernünk az augsburgi vallásbéke hatását: mely szerint városonként, falvanként egységes a vallás, akinek pedig nem tetszik, az elköltözhet prédikátorával együtt arról a helyről. A nagy különbség azonban az, hogy az augsburgi vallásbéke csak a szabad városokra és tartományokra vonatkozott, míg az erdélyi törvény a szabad királyi városok mellett a mezővárosokat és falvakat is felsorolja. A rendelkezés ugyan a földesúri jogról kimondottan nem intézkedik, de az, hogy a falvaknak joguk van meghatározni a vallást, már bizonyos fokú előrelépést jelent. A kálvini és a lutheri irányzat mellett forma szerint egyenlő jogú volt a katolikus vallás, majd 1568-ban negyedikként az unitárius is a bevett felekezetek közé került. 31
